Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A hétköznapi csodák révén újabb ezer esztendeig magyarok maradhatunk

A megyei önkormányzat Szent István-napi megemlékezését a csornai Premontrei Apátság templomában tartotta meg. Az ünneplő közönség szelíd tisztelgéssel adózott a  magyarok első királya előtt, aki „elsőként ismerte fel azt a mindmáig érvényes alaptörvényt, mely szerint a magyarságot csakis a latin kereszténységbe, az »európaiságba« elrejtve lehet megmenteni”.
A katolikus, a református és az evangélikus egyházak képviselőinek közreműködésével ökumenikus igeliturgia vette kezdetét a csornai Premontrei Apátság templomában. Az egyházak részéről jelen volt Fazakas Zoltán Márton prelátus, kormányzó perjel, dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, Varga Balázs városplébános, Szemerei János evangélikus püspök és Lentulai Attila püspökhelyettes.
A Szent István-napi megelékezésen megjelentek a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat tisztségviselői, a premontrei rend tagjai, Széles Sándor kormánymegbízott, az országgyűlési képviselők, a megyei hivatalok vezetői, a települési polgármesterek, a fegyveres testületek és rendészeti szervek, valamint civil szervezetek és pártok képviselői.
A szentmise után Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő mondta el ünnepi  gondolatait: I. István királyunk még az ismert nehéz történelmi körülmények között – a számos külső és belső ellenséggel megküzdve – sem adta fel az „Istenkeresést”.  Személyes, egyéni küzdelme eredményes volt, s ezt hűen példázza, hogy bár sokan megpróbálták, ezer éven át sem tudták törölni nemzetünk emlékezetéből őt és tetteit – fogalmazott  Gyopáros Alpár.
– Magyarország most pluralista társadalom, amelyben az egyes állampolgárok és csoportok eltérő értékrendszerekhez csatlakoznak, de a történelem arra tanít, hogy a modern emberiség életébe olyan alapvető keresztény értékek épültek be, mint a személy méltósága, a szolidaritás, a szabadság és a béke – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Ifj. Horváth József orgonajátéka után dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke kitüntető címeket és okleveleket adott át az arra érdemes személyeknek. Televíziós vételkörzetünkből hárman kaptak megyei elismerést.
Csitei Gábor a megye közművelődéséért végzett áldozatos tevékenységéért Dr. Kovács Pál-díjban részesült. A Kapuvári Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója 1990 óta foglalkozik néptánccal. Az általa vezetett, kiváló minősítést szerzett intézmény 2010-ben elnyerte a Magyar Táncművészeti Főiskola partnerintézménye  címet is. Iskolai munkája mellett Kapuvár Néptáncegyüttes művészeti vezetőjeként is tevékenykedik.
A közgyűlés az egészségügyi tagozaton belül dr. Pusztai Judit háziorvosnak Dr. Petz Aladár-díjat adományozott. A Csornán nagy népszerűségnek örvendő, belgyógyász szakvizsgával rendelkező körzeti orvos 1989-ben került a településre, ahol több mint húsz éve végzi munkáját. A doktort páciensei szeretik és megbecsülik.
Győr-Moson-Sopron megye gazdaságának fellendítéséért a Cserpes Sajtműhely Kft.-t érte a megtiszteltetés, és alapítója átvehette a Meller Ignác-díjat. Cserpes István 1992-ben jegyeztette be cégét Kapuváron. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően több mint 60 féle, mesterséges adalékanyagoktól mentes terméket gyártanak. A vállalkozás Budapesten több tejivót üzemeltet. Az általuk készített joghurtok és tejfölök sorra nyerik el a különböző elismeréseket.
Beküldés dátuma: 2013. 08. 28.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Krisztus Urunknak áldott születésén: Advent Kapuváron

    Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

Hirdetés
DANUBIUS play