olyan témát választanak, amely szerteágazó segítséget nyújt a munkájuk során. A mostani találkozón az észlelő-jelzőrendszer munkatársai vettek részt, melybe beletartoznak az óvodák és az iskolák gyermekvédelmi felelősei, valamint a védőnők és háziorvosok.
felismerhetőségét vázolta a csornai polgármesteri hivatalban tartott tájékoztatójában. A szakértő szerint civilizációs “betegségnek”lehetne nevezni az egyre gyakrabban előforduló problémát, viszont nem is olyan egyszerű meghatározni, hogy ki tartozik a hiperaktív csoportba, mert kisgyermekkorban természetes a fokozott mozgásigény. Alapvetően orvosi véleményt használnak a diagnózis felállításához, mert idegi, biológiai vagy genetikai háttérre vezethetők vissza a hiperaktív jelek. Egyes vizsgálatok szerint tízszer gyakrabban fordul elő a kisfiúknál, és ráadásul halmozódik a családon belül. Amennyiben a szülő a bevezetőben említett mindhárom nagy problémacsoporttal szembetalálja magát, legegyszerűbb, ha felkeresi a nevelési tanácsadót, ahol segítenek a szakemberek, vagy továbbirányítják a megfelelő intézménybe, mert előfordulhat, hogy orvosi terápiára és gyógyszeres beavatkozásra is szükség van. Megijedni azért nem kell, mert a kombinált módszerekkel jól kezelhető a hiperaktivitás, főleg, ha időben felfedezik. Mire serdülőkorba ér a gyermek, megszűnhetnek a problémái, legfeljebb kicsit szórakozottabb marad.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.