A hivatásosok számítanak az önkéntesek segítségére

Varga István tűzmegelőzési osztályvezető elmondta: idén először indult a kapuvári Pátzay-iskola gyermekcsapata. A tűzoltó őrnagy szerint a sikerhez a felszerelésen kívül jól felkészült versenyzők kellenek, akik adottak voltak a beledi sportpályán. – Mi hivatásosok mindenképpen számítunk az önkéntesek segítségére, főleg azokra, akik gépjárműfecskendővel is rendelkeznek – tette hozzá az osztályvezető.
Pénzváltó  Sándor tíz éve vette át a – visszajelzések alapján hatékony beavatkozást végző – beledi önkéntes tűzoltók vezetői feladatait, előtte pedig beosztottként vett részt az egyesület életében. A tizenhárom aktív taggal működő szervezet korösszetétel szempontjából nagyon heterogén, mert a tizenévesektől kezdve a negyvenedik x-üket betöltött személyekig mindenki részt vesz a munkában. A parancsnok reméli, hogy jövőre már ificsapatuk is lesz, hiszen van utána érdeklődés. A tűzesetekhez, műszaki mentésekhez, valamint a szélsőséges időjárás okozta kárfelszámoláshoz kivonult önkéntesek technikai felszerelését Pénzváltó Sándor közepesnek ítélte meg: 800-as motorfecskendővel, Németországból kapott Mercedes tűzoltóautóval, megfelelő mennyiségű szivattyúval, tömlőkkel, áramfejlesztővel, láncfűrésszel rendelkeznek. Minden vonulásuk más, ezért  nem lehet előre felkészülni, az élet hozza a feladatokat – jegyezte meg a belediek parancsnoka. Hozzátette: az önkéntes tagok által többféle szakma képviselteti magát az egyesületben. Mint ahogy korábban a tetőcserénél, a szertár felújításakor is tökéletes munkát végeztek a fiúk. A gyenge anyagi háttérrel rendelkező kis egyesület éves tagdíja szinte csak jelképes összeg, ezért az önkéntesek sok mindent hozzáadnak a fejlesztésekhez, de pályázatok nélkül nem lennének képesek fenntartani magukat.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 22.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.