A farádi horgászegyesület versenyein súly kategórián belül a legtöbb halat fogó első három helyezettet díjazzák, továbbá darab osztályozás szerint a legnagyobb méretű, illetve aki súlytól függetlenül, a legnagyobb mennyiségű halat fogja ki a tóból. Dénes Tibor elnök tapasztalatai szerint a reggeli órákban a szebb pontyok, később inkább az apróbb keszegfélék akadnak fenn a horgon.
Baán Sándor szintén a farádi egyesület berkein belül hódol szenvedélyének, ráadásul gyermekkora óta. Eddigi rekordja a 19,2 kilogrammos harcsa, melynek kifogásához szerinte alaposan melléállt a szerencse. A felszerelése kifogástalan, tehát bírta a hatalmas súlyt, de a pecás szíve sincsen kőből, ezért mindig visszaengedi „áldozatait”.
Varga Norbert több mint húsz éve horgászik, és indul a versenyeken az egyesület színeiben. Őt édesapja munkatársa hozta ki a vízhez kisebb korában, ezért rákapott a pecázásra. A természetben könnyebb a kikapcsolódás, ezért nagy örömmel tölti szabadidejét a tónál. A fiatalember legnagyobb kapása a14 kilogrammos busa és 14,5 kilogrammos harcsa volt. A busa a farkába akadt horoggal félórás fárasztás után adta meg magát, utóbbi kopoltyúst pedig éjjel fogta egy csalihallal. Norbert úgy tervezi, hogy ameddig egészsége engedi, ki fog járni a tó mellé.
A csornai származású Pattantyús Norbert az ingatlanárakat is figyelembe véve, öt éve költözött családjával a szomszéd településre. A farádi pecás lassan húsz esztendeje áldozza szabadidejét hobbijára, mellyel a Dunánál „fertőződött” meg. A nagy folyón csónakból horgászni, egészen más élményt jelent, ahol két-három kilogrammos márnák akadtak fenn a horgon, de azóta megszokta az itteni állóvizeket. Eddigi legnagyobb teljesítménye a Rábaközhöz köti, ahol nyolckilós tőpontyot fogott, de mivel őrá is jell
Beküldés dátuma: 2012. 06. 26.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
-
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
-
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
-
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.