Hirdetés

A horgászok társadalmi munkával tartják rendben a tavat

A ciráki születésű Csóka Béla Dénesfán és Beleden dolgozott, majd miután megszűnt a cég, gondolt egyet, és felült a kamionra. A sofőr nyugdíjba vonulása után sokkal nyugalmasabb pozícióba került: elvállalta a halőri feladatokat. Munkaköréhez tartozik az 1980-ban alakult Előre Horgászegyesület két tavának tisztán tartása, valamint a napijegyek kiadása. Ő  tájékoztatja az arra járó horgászokat arról, hogy milyen fajta és méretű halakat foghatnak. A legtöbben megértik és elfogadják a szabályokat – mondta Csóka Béla –, mert például az amur és a harcsa esetében egyáltalán nincs korlátozás,  de az öt kilogrammnál nagyobb pontyot  nem lehet elvinni. A kisebb figyelmeztetésen kívül nem volt nagyobb problémája. Az egész évre szóló jegy ára 50 ezer forint, de a bérletet vásárlókra ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint az alkalmi horgászokra.
A kilenc hektáros területet elfoglaló, rácsos kútgyűrűkkel összekapcsolt, 4,5 méter mélységet is elérő mesterséges tavakat a Kis-Rábából táplálják, és mindegyik mederbe egyformán engedik a vizet. A Beled melletti horgászhelyen többféle halfajta található: harcsa, süllő, csuka, busa, amur, ponty, kárász, keszeg, de az egyik osztrák pecásnak olyan kopoltyúst sikerült kifognia, amelyet még a több évtizede horgászó, tapasztalt helyiek sem tudták azonosítani. Fotó alapján, utólag derítették ki a ragadozó pontos nevét, s azóta sem tudják, hogy kerülhetett a tóba. Két évvel ezelőtt akadt horogra az a közel 90 kg-os óriásharcsa, amelyet háromnegyed órás harc árán tudtak csak a partközelbe terelni, és végül négyen húzták ki a partra. A horgászoknak ez legalább akkora élmény, mint amikor a vadász leteríti a jól megtermett bikát. A szakember szerint a méretes állat lesből szemeli ki áldozatait és egészben nyeli le a táplálékot. Telepítéskor több olyan 80 dkg körüli  sérült pontyot találtak, amelynek oldalán látszott a harcsa “fogása”, mert nem érte el az áldozat hólyagját, amitől az kapott még egy esélyt, és megmenekült.
A csornai származású Budai Károly dolgozott a téglagyárban, az Áfész-nál, a Volánnál és a cementüzemben. A sofőr innét ment nyugdíjba huszonöt évi munkaviszony után. A beledi halőrnek három fia és hat unokája született. A tó mellett töltött tizenkét esztendő alatt nem történt egyetlen olyan kirívó eset sem, amely miatt hivatalos eljárást kellett volna kezdeményeznie. A hetven éve horgászó Budai Károly két 20 kg-os és egy 50 kg-os harcsával büszkélkedhet hosszú pályafutása során. A horgásztársak testvériesen elosztották egymás közt a nagyobb fogásokat, és a hal sosem maradt rajtuk, mert a családtagok is besegítettek az elfogyasztásába. Az idősödő úr régen még a Rábára is eljárt, és bizony reggeltől estig a parton tartózkodott, de ma már nem akar a szabadban lenni egész nap. – A beledi tónak párja nincs a környéken, az biztos! – fogalmazott a horgász, akinek két elfoglalt fia ugyancsak erre a hobbira esküszik. Amíg a tó be nem fagy, várják a víz mellé a pecásokat.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.