Rendhagyó órán és a megszokottól eltérő helyszínen “tanultak” az egyik nap a csornai hunyadisok, ugyanis részt vettek az Országház “Parlamenti különóráján”. A szervezők a rendezvénysorozatot azért indították, hogy a fiatalok testközelből tanulmányozhassák a parlamenti demokrácia működését, továbbá betekintést nyerjenek a Ház munkájába, ezzel is bővítve alkotmányos ismereteiket.
A Forradalom lángja szobor közelében várta a Köztársasági Őrezred munkatársa a csornai gimnazistákat, akik ezután átestek a szokásos beléptetési procedúrán és a detektoros fémvizsgáló kapun egyesével haladtak át. Mivel az adott időpontban épp katonai tiszteletadással fogadták Albánia miniszterelnökét, kicsi csúszásban volt a rendezvény, de utána gördülékenyen ment minden a tervek szerint: a 12.évfolyamosokat a kormányőrökön kívül csoportkísérők kalauzolták a nap folyamán. A tanulók országházi sétán vehettek részt a kiemelt védettségű épületben, ahol belehallgathattak a plenáris ülés munkájába. Különösen látványos volt az Országgyűlés Könyvtára és a díszőrségi bemutató. A lányokat néha mosolyra késztette az elegáns uniformisban megjelenő őrezred fiatal tagjainak hihetetlen precizitással begyakorolt, tekitélyt parancsoló mozdulatsora, hisz nem mindennap van részük ekkora tiszteletadásban. A díszőri állomány ekkor kivételesen megengedhetett néhány közvetlen gesztust, hiszen külön a látogatók kedvéért vonultak fel a parlamenti lépcsők elé.
Szalay Balázs, az egyik végzős diákcsoport osztályfőnöke történelem és társadalomismereti órát tart a gyerekeknek, és a budapesti látogatással azt szerette volna elérni, hogy érettségire készülő tanulói a maga valóságában lássák a Parlamentet. A pedagógus ötletével megkereste a térség országgyűlési képviselőjét, aki kedvezően fogadta a csornaiak tervét, és közreműködésével segítette a kirándulás előkészítését. A Parlament munkatársai 25 fő egyidejű belépéséhez járultak hozzá, de volt rá jelentkező bőven. A Hunyadi három végzős osztályából azon tanulók vehettek részt a programon, akik tanulmányi eredményük, versenyeken való részvételük vagy iskolai rendezvényhez való hozzáállásuk és általános érdeklődésük jogán ezt kiérdemelték. Szalay Balázs szerint azért is jó ez a kezdeményezés, vagyis az országházi látogatás, mert az érettségi előtt álló diákok nagykorúként felelős választópolgárok lesznek, és a kirándulásnak köszönhetően mélyebb betekintést nyertek a Parlament munkájába, mely az ő életüket is befolyásolja. Amennyiben jövőre is lesz rá lehetőség, a csornai iskolások az ország házába szívesen visszatérnek tanáraikkal.
Ha csupán turisztikai látványosságnak és történelmünk szempontjából az egyik legmeghatározóbb épületnek tekintjük a Parlamentet, már akkor akkor megéri a látogatás, de a különórán még ennél is többet kapnak a diákok, mert közvetlen módon talákozhatnak a demokrácia gyakorlásával – kommentálta az eseményeket a vendéglátóként megjelenő Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő, aki, mielőtt részt vett a hunyadisok fogadásán, előadást tartott a Felsőházi ülésteremben.
Mivel a hunyadisokat a Rábaközből egyedül médiánk kísérte el az Országházba – ahol rengeteg fotót és több interjút készítettünk –, megkérdeztünk néhány csornai tanulót a tapasztalatairól. A 12/C-be járó Nagy Noémi valamennyi programot élvezte, de talán a könyvtár nyűgözte le igazán. A történelmi ismeretekhez vonzódó, olvasást kedvelő lányt meghatotta az impozáns Országház, melyen tényleg látszik, hogy milyen sok munkával járt a megépítése. – Nagyon tetszett, hogy belepillanthattunk az egyéni országgyűlési képviselő és a frakció tevékenységébe, és láttuk, hogy mennyire bonyolult ez az egész törvényalkotási rendszer – mesélte Noémi. Németh Ákos a Hunyadi rendvédelmi tagozatának tanulója. A fiatalembernek abból a szempontból is tanulságos volt a parlamenti látogatás, hogy eloszlatta korábbi téves elgondolását. – Kiderült, hogy a képviselők nem csak melegedni járnak az Országházba – jött a szókimondó diákos értékelés. A tanulót szintén lenyűgözte a rengeteg kötetet tartalmzó Országgyűlési Könyvtár. A parlamenti és törvényhozási munkával kapcsolatban pedig megjegyezte: nagyon fontos, hogy ennek is tudatában legyünk, hiszen hamarosan mi is választópolgárok leszünk.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 02.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
-
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
-
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
-
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.