A beledi sportegyesület 1,4 milliót költhet a működésére, a felmerülő rezsiköltségeket pedig 800 ezer forintból kell kigazdálkodni. Jakab Zoltán, a sportegyesület elnöke szerint ez az elszámolás a nyárig biztosan tartható lesz. Az egyesület kötelékében működik a kézilabda szakosztály, és tőlük függetlenül edzenek a testépítők és az asztaliteniszezők. A kézisek a sportcsarnok felújításának ideje alatt is gyakorolhatnak. Ha teljesülne a vágyuk, és a 90 százalékban beledi fiatalokból álló focicsapat magasabb osztályba léphetne, akkor kezdeményezné, hogy a képviselő-testület nagyobb összeget szánjon erre a célra a költségvetésből. A pályák alkalmatlansága miatt a kinti meccsekre még várni kell, de a beledi tornacsarnokban már télen megkezdik az edzéseket. Jakab Zoltán megjegyezte: lehet, hogy egy-két rutinosabb labdarúgó elkelne, de a tavalyi színvonalnak megfelelő vehemenciájú csapattal készülhetnek a tavaszi bajnokságra. Pontos dátum még nincs, de a tavaszi idény március elején indul. Az elnök szerint szemmel kell tartani a riválisokat, és az sincs kizárva, hogy az egyesület fennállásának 100.évfordulóját már bajnokként ünnepelhetik. A beledi költségvetés tartalmazza a focipálya lelátójának megépítését, és a tervek szerint július 20-ára elkészül a 15 millió forintos beruházás.
Jakab Zoltán húszéves pályafutása során két alkalommal ünnepelhette a II.osztályban játszó focicsapat bajnoki címét, ezért érthető, hogy most is a erre vágyik. A sportegyesület elnökének másik felelősségteljes pozíciója szintén sok feladatot ad. Nemrég az alpolgármester is részt vett azon a szakhatóságokkal kiegészített kistérségi megbeszélésen, amelyet a rendkívüli hideg miatt hívtak össze. Az egyik közhasznú munkást azzal bízták meg, hogy rendszeresen látogassa az idősebbeket. Az alpolgármester kirívó esetekről nem tud, és arról sem szerzett információt, hogy ellátatlan maradt volna valaki a településen. A családsegítő intézet dolgozóinak közreműködésével gondoskodtak az egyedülállókról. Tavasztól szeretnék folytatni a sikeres mezőgazdasági közmunkaprogramot, melynek keretében nemcsak az iskolai konyhát látták el nyersanyaggal, hanem a terményekből még eladásra is jutott.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 29.
-
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
-
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
-
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók!
Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak!
Szolgáltatásaink:
- igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában
Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
-
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.
-
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
-
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.