Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A jövő Kapuvárját álmodják tervezőasztalra

Kapuvár az elmúlt tíz esztendőben rengeteg olyan szépészeti beavatkozáson esett át, melyek nemcsak a város arculatát, hanem a használhatóságát is javították. Az építészek meglátása szerint viszont ahhoz, hogy ugyanúgy lépést tudjon tartani a gazdasági változásokkal, a működés szempontjából is át kell gondolni a településkép sturktúráját.

Nemrég olyan egyedülálló kezdeményezést indított a győri Széchenyi István Egyetem, valamint Kapuvár Város Önkormányzata, mely egyértelmű, hogy nem a pénzről szól, mégis mindenki jól jár vele. A város magát adja, az egyetem pedig a tudását. A diákok életszerű helyzetben, valós feladatokon keresztül gyakorolhatják a szakmát, miközben tényleges kommunikáció indul el az egyetem és a település lakói között.
Köztudott, hogy az egyetem korábban is kötött együttműködési megállapodást a különböző településekkel, de a mostani mégis különlegesnek számít, mert az összes évfolyam valamennyi építészhallgatója érintett lesz a projektben.
Az egyetemisták – tanulmányi előmenetelüknek megfelelően – vesznek részt a munkában, kezdve a közterület-tervezéstől, egészen a lakó- és középület munkaprogramig bezárólag. Feltérképezik a várárkot és környékét, a lakóépületek miatt pedig több helyszínt is bejárnak. Fejlesztési szempontból fogják megvizsgálni a malom és a Kis-Rába melletti terület mindkét oldalát. A tanulmánytervek készítése nagy lehetőség a hallgatók számára, mert kibontakoztathatják kreativitásukat és szaktudásukat. A napi problémák megoldása helyett a jövő Kapuvárját álmodják a tervezőasztalra. A későbbiek során a jó ötleteket megvalósíthatják a kapuváriak. A féléves intervallumra tervezett programok eredményeinek dokumentációit közszemlére fogják tenni.
Czigány Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének vezetője elmondta: 2000 óta folyik egyetemi szintű építészképzés az intézményben, ezen belül az összes évfolyamon oktatják a tervezéssel kapcsolatos tárgyakat.
Az Ybl Miklós-díjas építész után megszólaltattuk az ötletgazda Köninger Szilárdot, aki a felsőoktatási intézmény egykori diákjaként vetette fel, hogy építészeti szempontból is érdemes lenne együttműködni szülővárosával, Kapuvárral.
Köninger Szilárdot már a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola tanulójaként is foglalkoztatta Kapuvár építészete. Tudományos diákköri dolgozatában – Csiszár Attila muzeológus nyomdokain elindulva – gyűjtötte össze a népi építészet tájegységi jellegzetességeit. Diplomája megszerzése után fellángolt a régi szenvedély, ezért úgy gondolta, érdemes lenne folytatni a kapuvári épülettervezést. A Győrben dolgozó építész – visszatérve szülővárosába –, több olyan ún. akcióterületet fedezett fel a rábaközi településen, amelyekkel szívesen foglalkozna. Ilyen a malom, valamint a folyók és a vízpartok környezete, melyek nemcsak építészeti, hanem gazdasági és kulturális szempontból is elkülönülnek a város életétől. A közterületek akkor működnek igazán hatékonyan, ha a középületek tudatosan vannak köré szervezve – osztotta meg velünk gondolatait Köninger Szilárd, aki izgalmas feladatnak tekintené egy esetleges új könyvtárépület tervezését. Az intézmény alapfunkcióin kívül közösségi térként működhetne, de ehhez máshova kellene megépíteni. Barnamezős beruházás keretében tudná elképzelni a volt húsgyár területének célszerű hasznosítását.
Kapuvár polgármestere abban bízik, hogy több megvalósítható ötlettel gazdagodik települése. Hámori György a tartós kapcsolat reményében „adta áldását” a kezdeményezésre. Tapasztalatai szerint a kívülállók, illetve átutazók sokszor könnyebben észreveszik az adódó lehetőségeket, mint azok, akik nap mint nap ugyanazon a helyen járják az utcákat, köztereket. Az egyetemisták egyfajta „külsős” személyként tekintenek a városra, így más szemmel nézik az épületeket és a környezetet. A speciális helyzetből adódóan számtalan megvalósítható ötlettel segíthetik a település vezetőinek munkáját.
A város előkészített tervekkel rendelkezik a kerékpáros centrum bővítésére, a települési alközpontok, valamint a termálfürdő fejlesztésére vonatkozóan, ami ugyanakkor nem zárja ki, hogy teljesen más irányba is próbálkozzanak – tudtuk meg a polgármestertől. Ebben lehetnek hasznosak az egyetemisták újító ötletei, melyek önálló tervként jelenthetnek meg Kapuvár fejlesztési stratégiájában.
A közeljövőben megjelenő európai uniós pályázatok inkább a gazdaság bővítéséről szólnak, de Hámori György reméli, hogy olyan is lesz köztük, melyek révén a település külső képe még tovább szépülhet.

 

Beküldés dátuma: 2016. 02. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek

Hirdetés
DANUBIUS play