Az ápolók munkája elhivatottság és áldozatvállalás nélkül nem végezhető el, amire ráadásul csak kevesen képesek. A kapuvári kórházban is napirendre került a szakdolgozók béremelése, valamint az épületek korszerűsítése.
A Kormány ígérete szerint tovább emelkedik az ápolónők bére. A 2016-ban kezdődött intézkedés eredményeként több menetben rendezik az egészségügyi szakdolgozók fizetését. Legutóbb 14 százalékkal növelték a járandóságukat és dr. Benedek Zoltán tudomása szerint 2020 novemberében további 20 százalékot megközelítő emelkedés várható. A kórházigazgató szerint nagy szükség van ezekre a változtatásokra, mert igen alacsony a kiindulási alap. Összegezve így már 70 százalék körüli béremelést jelent, ami első hallásra jelentős, de havi illetményükkel még mindig messze elmaradnak a hazai fizetési rangsor legjobbjaitól.
A kapuvári kórházban jelenleg nincs szakemberhiány, de szükség lenne segédápolókra és egyre több erőfeszítést igényel az elvándorlók időben történő pótlása. Korábban elég volt az is, ha meghirdették az állásokat vagy megkeresték a régebbi jelentkezőket, de sajnos ez a módszer ma már nem célravezető. Egyre többen megbízásos jogviszonyban dolgoznak, illetve a más osztályokról jönnek segíteni.
– Gondolok itt a krónikus belgyógyászatra, mert ide a legnehezebb embert találni, hiszen fizikálisan is emberpróbáló munka. Szerencsére minden műszakra be tudunk tenni egy-egy férfi ápolót, aki segít a nővéreknek az emelésben – mondta az igazgató.
Hogy még nagyobb elismerésben részesüljenek és vonzóbbá tegyék a belgyógyászati ágyak mellett dolgozók munkáját, a központi béremeléseken túl további 10 százalék keresetnövekedést biztosít a kapuvári kórház saját forrásból.
Kapuváron is örülnek a tavaly év végén nyilvánosságra került kormányzati támogatásnak. Az ígéretek szerint lesz pénz az épületek felújítására. A kapuvári kórház kórtermeinek mai állapota a 2011-es nagy felújítást tükrözi. Az intézmény gerincét alkotó 134 ágyas angiológiai részleg teljesen új és részben felújított helyre került. A következő években a krónikus belgyógyászati osztályt tették rendbe. Az épületek öt-nyolc éve lettek korszerűsítve, ami egy magánlakás esetében még nem minősül réginek, de ha nagy igénybevételű kórházról van szó, már más a helyzet.
A kapuvári kórház 5-6 millió forint, 30 napon belül lejárt adóssággal zárta a 2019-es évet. Dr. Benedek Zoltán szerint a havi 120-140 millió forint körüli árbevétellel dolgozó intézménynél ez kis összegnek számít. A gond inkább abból adódik, ha a tartozás miatt nem adhatják le a gyógyszerrendeléseket, ezért a hátralékot minél előbb kiegyenlítik.
A Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet konkrét adatokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy mire szeretnék fordítani a Kormány által beígért támogatást.
A Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézetben megkezdték az előzetes felméréseket, hogy mikorra megkapnák a pénzt, tudják, mire kellene fordítani a kormányzati támogatást. Néhány helyen beázással kellett megküzdeniük, máshol pedig a feltöredezett padlózat vagy fürdőblokkok hiányossága
okoz problémákat, másrészről felülvizsgálják az épületek műszaki állapotát.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.