Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A Kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont várja a diákokat

A Kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban az óvodától az érettségi vizsgáig „elkísérik” a hozzájuk beíratott gyerekeket, ezért képletesen szinte egész éven át tart náluk a beiratkozás, hiszen folyamatosan azon dolgoznak, hogy az intézmény vonzó legyen a fiatalok és szüleik számára.

A nyolcadik osztályt eredményesen befejező diákok négyféle iskolatípusból – szakiskola, technikum, szakgimnázium és gimnázium közül – választhatnak. A szakiskola a régi iparinak felel meg, a korábbi szakközépiskolát ma technikumnak nevezik, mely öt éves képzést jelent. A technikumot végzettek a szakirányú felsőoktatási képzésben folytathatják tanulmányaikat, de sokkal nehezebb a dolguk, ha más szakirányban gondolkodnak. Szakgimnáziumba néhány speciális esetben, például a művészeti képzés iránt érdeklődőknek érdemes jelentkezniük. A gimnázium tekinthető leginkább az általános iskola egyenes ágú folytatásának, hiszen ugyanazokat a közismereti tárgyakat viszik tovább, csak magasabb szinten, ezért az itt végzettek bármely felsőoktatási intézményben megállják a helyüket.
A Páli Szent Vince négy és nyolc évfolyamos gimnáziumába várja a továbbtanuló fiatalokat. Mindkét tagozaton előtérbe kerül a nyelvi képzés, ezenkívül magasabb óraszámban foglalkoznak a digitális kultúrával. Az érettségi és felvételi előtt álló diákok kiemelten tanulják a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika tantárgyakat.
A nyolcadikosoknak 2022. december 2-áig kellett beküldeniük a jelentkezési lapot az írásbeli felvételi vizsgára, amelyre 2023. január 21-én, szombaton kerül sor. A diákok az ország valamennyi vizsgahelyszínén ugyanazokat a magyar nyelvi és matematikai feladatokat fogják megoldani. A kijavított dolgozatokat az érdeklődők majd személyesen is megtekinthetik az iskolában. A felvételinél a hetedikes év végi és a nyolcadikos félévi bizonyítványban, valamint értesítőben szereplő jegyek is fontosak.
A nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknél a negyedik osztályban elért félévi eredményeket veszik alapul – tudtuk meg Biró Pétertől
A középiskolai jelentkezési lapokat február 22-éig kell beadni – tette hozzá az intézményvezető. Utóbbi dátum a leendő kisgimnazistákra is vonatkozik, annyi különbséggel, hogy esetükben az ügyintézés kizárólag az Oktatási Hivatal felületén keresztül történik, a nagygimnázium kilencedik évfolyamára jelentkező diákok jelentkezési lapját viszont az általános iskola továbbítja a megfelelő helyre. A középiskolák ideiglenes felvételi jegyzéken tüntetik fel a hozzájuk jelentkező fiatalok névsorát, azonban hosszadalmas a folyamat, ezért csak jövő év áprilisának végén értesülnek a diákok a sikeres felvételiről.

Beküldés dátuma: 2022. 12. 13.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

  • Hagyományőrző programok a beledi óvodában

    Tavasztündérek, pillangók és hercegnők lepték el a beledi óvoda folyosóját a farsangi időszakban, ezenkívül kommandósok és különböző mesehősök népesítették be a csoportszobákat.

  • Rekord a X. Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválon

    Tíz év kemény munkája kellett ahhoz, hogy országos szinten is jegyezzék a Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivált – értékelte Hámori György polgármester a rangos eseményt, melyen 92 csapat 175 étele és 116 süteménye versengett a 15 szakácsból és 6 cukrászból álló zsűri előtt.

  • Pályázati pénzből újult meg a beledi óvoda és bölcsőde

    Major Jenő a tavalyi közmeghallgatáson hosszan sorolta az elmúlt esztendőben végrehajtott önerős fejlesztéseket.

  • Hónap műtárgya a Rábaközi Muzeális Kiállítóhelyen

    A Rábaközi Muzeális Kiállítóhely idei első műtárgyát 2024. február első vasárnapjáig tekinthették meg az érdeklődők, február 5-étől pedig már indul is a következő bemutató.

DANUBIUS play