tartották az első fordulóját, ahonnét a legjobb helyezettek jutottak tovább, és jogosultak arra, hogy képviseljék a kapuvári intézményt. A második fordulót Győrben rendezték meg. A résztvevők előre megadott szakszavak és támpontok alapján készültek a rangadóra: többek között biológiából, földrajzból, fizikából, kémiából és technikából számíthattak feladatokra. A megyei versenyen a híres találmányokról és a feltalálókról is alaposabban fel kellett készülniük a diákoknak. A kapuvári iskolát hárman képviselték: Kurcsics Máté, Fuhrmann Krisztina és Madarasi Réka. A maximálisan adható húsz pontból tizenkilencet kaptak a diákok azon az egészséges életmód témájú feladványon, amit még az országos verseny előtt kellett dvd-n beküldeni a szervezőkhöz. A fővárosi Apáczai Kiadó székházába harminc csapatot hívtak be, melyek közt a kapuvári széchenyisek már biztosan megmérettetnek.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.