A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Központ több újdonsággal készül az idei esztendőben. Valamennyiben közös, hogy a fejlesztésen és a rehabilitáción van a hangsúly. A fogyatékosok napközbeni ellátását jelenleg 20-22 személy veszi igénybe, de a szolgáltatás 35 főig még növelhető, ezért várják a rászoruló jelentkezőket.
Odoricsné Buthi Krisztina közel fél éve vette át a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Központ vezetését. Az eltelt időszak arra nem volt elég, hogy az intézményt teljes mértékben megismerje, de véleménye szerint jó úton halad.
– Sok programmal készülünk az idei esztendőre is. Az egyik legfontosabb az iskolai szociális munka bevezetése, hiszen 2018-tól ez a gyermekjóléti központ kötelező feladata lesz, és egy pályázat keretében lehetőség volt arra, hogy már idén elkezdjük ezt a fajta munkát. Szeretnénk, ha a térségünkben működő valamennyi iskola igénybe venné programjainkat. Elsősorban a felső tagozatosokra, illetve a szakközépiskolásokra gondoltunk. A szociális munkások minden nap más-más iskolában tartanának ügyfélfogadást, illetve szerveznének programokat.
Az intézményvezető szerint ez azért különleges lehetőség, mert ott helyben, az iskolában érik el a fiatalokat, akik problémáik esetén felkereshetik a szakembert. Egyébként is nagyon nehéz bizalmi viszonyt kialakítani ezzel a korosztállyal.
A közösségi pszichiátriai ellátást működtető, valamint a fogyatékosok napközbeni ellátását biztosító Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Központ pályázat keretében szeretne közel hetven ellátottnak fejlesztő foglalkozásokat szervezni április elejétől.
– Különböző munkafolyamatokat szerveznénk a részükre, amelyért bérezésben részesülnének. Olyan munkákra gondoltunk, amelyeket ők maguk is el tudnának végezni és fejlesztené meglévő adottságaikat – fogalmazott Odoricsné Buthi Krisztina, hozzátéve: A középsúlyos fogyatékkal élők és a pszichiátriai kezelésre szoruló egyének nem képesek arra, hogy a társadalom számára hasznos munkát végezzenek önállóan, de nekik is szükségük van arra, hogy legyenek céljaik – tette hozzá.
Egyelőre négy munkafolyamatot szeretnének bevezetni az intézményen belül: Szállodák, vendéglátóhelyek részére vállalnának mosást a rendelkezésre álló mosó- és szárítógépekkel. Másodsorban olyan kiskertet akarnak kialakítani, amelyben palántákat, évelőket, virágokat gondoznának. Ezenkívül ajándéktárgy-készítésre gondoltak, melyből némi bevételre is szert tennének, mert falunapi, városi rendezvényeken értékesítenék a szuveníreket. Végül épület takarítást vállalnának, hiszen szükség van az udvar rendezésére és a belső terek tisztán tartására. A szociális központ a négy alaptevékenységen kívül számtalan lehetőséget lát az ilyen szintű foglalkoztatásban.
A fogyatékosok napközbeni ellátását a kapuvári és a beledi kistérség mind a húsz településéről igénybe lehet venni, továbbá szolgáltatásuk Fertődre és Fertőszentmiklósra, mint társult önkormányzatokra is kiterjed. Az intézmény infrastruktúrája és szakmai személyzete is lehetővé teszi, hogy bővítsék a fogyatékosok napközbeni ellátásának keretében gondozott személyeket. Várják azon családok jelentkezését, akik fogyatékkal élő rokonukat a jól felkészült szakemberekre bíznák, szem előtt tartva azt, hogy az ellátottaknak is szüksége van az építő közösségre.
Odoricsné Buthi Krisztina szerint nagy szükség van az általa vezetett intézmény minden egyes ellátási formájára. Évről évre nő a családsegítő szolgálatnál az ellátottak száma. Míg 2017-ben 75 családdal voltak kapcsolatban, idén már 108 gondozásba vett családról beszélünk. Többnyire olyan problémák merülnek fel, amelyeket nem lehet megoldani egy-egy tanácsadás alkalmával, ezért a megfelelő segítségadáshoz folyamatos gondozásba kell venni a családokat. Vezető szerepet töltenek be az anyagi természetű gondok, de egyre több a gyermekneveléssel kapcsolatos probléma. – Azonkívül hogy információval és tanácsokkal látjuk el a bajba jutott családokat, felvállaltuk, hogy pénzbeli és természetbeli adományokat gyűjtünk, majd eljuttatjuk az ellátottaknak.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.