burkolását korábban megoldották)költik, a melegvízellátás korszerűsítését pedig napkollektorokkal oldják meg. Molnár Sándor tűzoltóparancsnok elmondta, hogy október végére, november elejére kalkulálták a beruházás befejezését, de ha továbbra is ilyen ütemben haladnak, lehet, hogy jóval előbb vége lesz a munkálatoknak. – Az országban az elsők vagyunk a laktanyafelújítási pályázatok elindításában, ezért szeretnénk az élen lenni a befejezésével is – mondta a parancsnok, akinek hat éve tartó vezetői munkájára ez a mostani karbantartás teszi fel az “i”re a pontot. A jövőben már nem terveznek ekkora volumenű fejlesztéseket, esetleg tetőcsere lesz a gépkocsitárolókon.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.