A kéményseprőipar megpróbál lépést tartani a rohamosan fejlődő technikával, de a két jellemző fűtési mód továbbra is elkülönül egymástól. A tüzeléstechnikai cég negyvenezer kémény ellenőrzését látja el.
A KÉTÜSZ Kft. munkatársai megyénk középső és nyugati területein dolgoznak, tehát Csorna vonalától egészen Sopronig. Tevékenységüket Belügyminisztériumi rendeletek, illetve törvények szabályozzák. Mielőtt ellenőrzésre indulnak, értesítik a helyi önkormányzatot, ahonnét a lakosság is időben megtudja a szükséges információkat.
Nyerges Miklós arra kérte az ingatlantulajdonosokat, hogy ne csak kötelező jellege miatt, hanem az élet- és vagyonbiztonság érdekében vegyék igénybe a szolgáltatásokat. Akkor sincs semmi probléma, ha a első alkalommal nem találnak otthon senkit, mert újból tájékoztatják a következő vizsgálat időpontjáról. Amennyiben másodszor vagy harmadszor sem jön létre a találkozó, a katasztrófavédelmi szakemberek közreműködésével oldják meg a problémát.
2014 márciusa óta évente egyszer kell csak ellenőrizni a kéményeket, függetlenül attól, hogy milyen tüzelési módszert alkalmaznak az ingatlanokban.
Riportalanyunk elsőként a szilárd tüzelésű kémények alkalmazásáról beszélt. Tilos az éghető anyagok tárolása a kazánházban, továbbá a padlástérben lévő tisztítóajtók környezetében, vagyis szabadon kell hagyni. Különösen veszélyesek a kémények, a tüzelőberendezések és az éghető födémszerkezetek. A rendszer biztonságos működéséhez megfelelő mennyiségű levegő utánpótlásra van szükség. Utóbbit célszerű a kültérből bejuttatni a tüzelőberendezésekhez. Az ügyvezető felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy mindig az előírásszerű tüzelőanyagot használják
A kémények szurkosodásához vezetnek a PET-palackok, a magas gyanta tartalmú faanyagok, ezért kerülendő a használatuk. Az ilyen kéményekben szokott a leghamarabb kialakulni az öngyulladás, mely komoly kéménytűzhöz vezethet. A szeles időjárás tovább nehezíti a helyzetet, mert az intenzív huzat miatt elérhet a kéményig a hosszú lángnyelv, amely meggyújtja a lerakódott kátrányréteget. A katasztrófavédelem értesítése mellett azonnali teendő, hogy el kell zárni a tüzelőberendezést tápláló levegőforrást.
Még mindig a régi hagyományos, a helyiség levegőjét használó gáztüzelő berendezések vannak túlsúlyban. Csak fokozatosan kezdik felváltani az ún. turbós, illetve kondenzációs készülékek, de egy év múlva már csak az utóbbit lehet beszerelni a háztartásokban. A szakember szerint tartani nem kell tőlük, mert a kevesebb gázfogyasztás mellett sokkal takarékosabbak, és ráadásul nagyobb biztonságot jelent a használatuk. Aki viszont még a régi gázkazánnal fűt, gondoskodjon a megfelelő mennyiségű levegőutánpótlásról, amely lehet szellőző, légbeejtő vagy ventilátor. Nem szabad elfelejteni, hogy gázkészülékkel egy időben és azonos légtérben ne üzemeljen olyan nyílt égésterű berendezés (páraelszívó, központi porszívó, ventilátor) amely megfordíthatja a huzat irányát, mert a helyiségbe visszaáramlik a szén-monoxid.
A vakriasztások elkerülése érdekében az elemes helyett inkább hálózatról üzemeltetett szén-monoxid érzékelőt érdemes felszereltetni.
A KÉTÜSZ Kft. ügyvezetője úgy tapasztalta, hogy évről évre javul a lakosság hozzáállása az ellenőrzésekhez. Annak tudatában, hogy évente csupán egy alkalommal járják az ingatlanokat, sok helyen már várják a kéményseprőket. Igaz, néha ellenállásba ütköznek, de ilyenkor igénybe veszik
Beküldés dátuma: 2015. 10. 13.A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.