A hamu az elmúlást szimbolizálja, de Krisztus keresztje győzedelmeskedik mindenek felett. A farsangi időszakot követő első szerda a nagyböjt kezdete. A negyvenes szám többször előfordul a Szentírásban, és az Atya közelében elvonuló Jézus több mint egy hónapig vezekelt.
Nagyböjt a húsvétra való felkészülés ideje, mely Jézus szenvedéstörténetének átgondolására készteti az embereket. Smudla Tamás elmondta, hogy századokkal korábban jóval rövidebb volt, vagyis három napig, nagycsütörtöktől feltámadásig tartott a húsvétot megelőző időszak.
A liturgia Jézus szenvedésével és a megváltással kapcsolatban ad iránymutatást a hívőknek. Idén a nagyböjt első napja március 1-je volt. Hamvazószerda arra utal, hogy életünk mulandó, de egyfajta bizalmat is jelent, mert Isten kezében van sorsunk alakulása. A pusztában böjtölő Jézus ellenáll a sátáni kihívásnak, ezért nem tudja eltéríteni küldetésétől. A Szentírás szerint háromszor állja ki a próbát az emberekért.
– Jézus nem saját dicsőségéért, hanem az emberekért cselekszik és vállalja a megpróbáltatásokat. A Megváltó nem enged a gonosz csábításának, mert tudja, hogy az Atya nemes célért küldte a Földre. Jézus követői részesülhetnek győzelméből, mely révén képesek ellenállni a rossznak. Ha az ember mégis hibázik, ott a lehetőség, a nagyböjti bűnbánat, és nem árt tudatosítani, hogy előbb-utóbb képes megtisztulni – mondta a plébános, aki szerint a jótéteménytől lesz boldogabb mindannyiunk élete. – A nagyböjt tájékán a bűn problémája élesebben jelentkezik, mert a hatalom, a dicsőség, a törtetés valamilyen formában megkörnyékez bennünket, amiért Jézusnak igen nagy árat kellett fizetnie. A Megváltó nem saját dicsőségét keresi, mert értünk, emberekért vállalja messiási küldetését, hogy a kereszten felmagasztosuljon – tette hozzá.
Az ember gyarló, de bízhat Isten nagylelkűségében, és Jézus jó atya módjára segíti az elveszett lelkeket. A Húsvét arra ad feleletet, hogy a hívőnek minden reménye meg van arra, hogy találkozzon a Teremtővel.
A szigorú böjti napokon hústilalom lépett életbe a felnőtteknek, illetve a tizennégy éven felülieknek, ami a háromszori étkezés mellett napi egyszeri jóllakottságot jelent. A betegek és az elesettek a hús megvonását kiválthatják más étellel is. A plébános azt ajánlja, hogy a dohányosok is fogják vissza magukat, valamint szintén ildomos csökkenteni az ital mennyiségét. Az önmérsékletet gyakorló személy talán türelmesebb lesz. Mutassuk ki még jobban az embertársaink iránti szeretetet, de sokat jelent az is, ha kíméletesebben bánunk a nekünk kevésbé szimpatikus egyénekkel. A böjti időszakhoz tartozik a jótett, ezért segítsünk szomszédainkon vagy a rászoruló embereken.
Smudla Tamás a televízió nézőinek jó felkészülést kívánt a húsvéti ünnepekre.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.