tagjai egész évben hódolnak e szenvedélynek. Az apuka arra tanítja csemetéit, hogy inkább ilyen békés szabadidős tevékenységet keressenek, mellyel nem ártanak senkinek, és ennek révén sokat tartózkodnak a szabadban. A horgászengedéllyel rendelkező ötödikes Ominger Vince lassan öt éve pecázik, s nemcsak a Kerék-tónál,
hanem a tőzegesben is. A kónyi versenyen türelmesen várta a nagyobb kapást, mert beszélgetésünkkor még csak két kisebb kárászt fogott.
elfoglalva. Az étel összeállítása annyiban tér el a hagyományostól, hogy köménymagot és fokhagymát is kevernek hozzá. Böröczky László marhahúsra alapozott, hagymával és fűszerekkel vegyített erdélyi tokány főzésén fáradozott. A szaftos ebéd egyéb adalékanyagairól nem árult el több titkot, de egyébként is kéznél volt a keresztapja, aki képzett vendéglátós révén jól ismeri a receptjét.
a bikafesztiválon kivételesen nem a termékek csomagolását vizsgálta, hanem gombával spékelt marhapörköltet kevergetett. A tősgyökeres kónyi fiatalember általános iskolás kora óta részt vesz a szabadtéri rendezvényeken. A 28 éves Zoltán meggyőződéssel mondta: a település lakosságát kicsit zárt, de rendkívül összetartó közösségnek tartja, és nagy dolognak számít, ha valaki kónyinak vallhatja magát. A fesztiválnak is az a lényege, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz az emberek, akik ritkán rivalizálnak falubelivel, mert inkább segítenek, ha kell.
helyettesítheti a parancsnokot. A csapat kondérjában rotyogó sertéshúsból és csülökből készülő gulyást az önkéntesek elnökhelyettese így jellemezte: az étel olyan, ahogy azt a”tűzoltók elképzelik”.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.