Milyen a kormányhivatal felépítése és melyek a főbb feladatai?
Széles Sándor a helyhatóság döntéshozó testületében eltöltött húsz esztendejéből nyolcat képviselőként és víziközmű társulati elnökként, tizenkettőt pedig mint polgármester látta el. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzatban szintén tizenkét éven át

közreműködött, s mindemellett a Fidesz-KDNP frakcióvezetői posztját is betöltötte, továbbá részt vett a regionális fejlesztési tanács munkájában. - Gazdaságtalanul és nem az emberek érdekei szerint foglalkoztak az ügyekkel. Az ország fejlődését hosszú távon csak úgy tudjuk szolgálni, hogy normális, átlátható, precíz államigazgatási rendszert építünk - mondta győri irodájában a kormánymegbízott, ami együtt jár a közigazgatásban dolgozók létszámának jelentős csökkenésével: a nyugdíjba vonulók helyett nem vesznek fel újakat, továbbá elbocsátásra számíthat az, aki tartósan nem képes magas szintű munkavégzésre. - Ez nem egyik napról a másikra következik be, mert mindenki megkapja az esélyt; képezheti magát, tanulhat, és aki alkalmas, az maradhat a rendszerben - szögezte le a megmásíthatatlan változást a riportalany.
A kormányhivatalban 16 szakigazgatási szerv koncentrálódik, ezen belül található az önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó közigazgatási hivatal. Továbbá ide tartozik a népegészségügyi szolgálat, a nyugdíjbiztosító, az egészségügyi pénztár, a földhivatal, az élelmiszerlánc-ellenőrzés, a közlekedésfelügyelet, a mérés- és oktatásügyi hivatal, valamint számtalan olyan szerv, amely eddig önállóan működött.
Széles Sándor nem látja veszve a csornai termál ügyét:
- Akár említhetném Csornát is, amely termálvíz kinccsel rendelkezik. Talán lesz lehetőség arra, hogy személyes segítségemmel megvalósuljon egy beruházás, de Kapuváron ugyanilyen esélyt látok. Akkor fogunk előrelépni ebben a kérdésben, ha Nyugat-Európában azok a társadalom- és egészségbiztosítók, amelyek az ottani beteg gyógyulását segítik, elfogadják a magyarországi kezelést. A kormányhivatal feladata lesz, hogy amikor kinyílnak a lehetőségek, a megfelelő helyre irányítja a potenciális befektetőket.
Mikortól lesznek járások és komplex feladatellátásra alkalmas térségi központok?
Az önkormányzati együttműködés, ha nem is a mostani formában, de biztosan fenn fog maradni - hangzott az átalakuló kistérségi társulásokkal kapcsolatban, a járások határai, illetve a járási székhelyek létrehozása pedig 2013-ig fog eldőlni. - Beled városának roppant agilis polgármestere és határozott jegyzője van - hozta a példát a beszélgetőpartner. - Ők több alkalommal kerestek meg és kértek segítséget abban, ha lehetőség nyílik, akár járási vagy térségi központként működnének - mondta a kérést egyébként jogosnak tartó kormánymegbízott.
Mire szolgálnak a Kormányablakok?
Az elképzelések szerint 2013-tól egyablakos ügyintézési rendet vezetnek be, ami azt jelenti, hogy az államigazgatással kapcsolatos dolgok 80-90 százalékát egy helyen, a kormányablaknál lehet elintézni, a többi eset a speciális szakhatóságokra tartozik. Széles Sándor megjegyezte: Nyugat-Európában számos példa mutatja, hogy jól működtethető a rendszer, s nem hiszi, hogy a magyar államigazgatásban dolgozók szerényebb képességűek lennének, de csak a járási struktúra kialakítása után lát a teljes átalakulásra esélyt. A Győrben és Sopronban található kormányablakot jelenleg harminc féle ügykörben lehet felkeresni, ami Széles Sándor szerint nem nagy szám, de bármilyen bonyolultnak tűnő probléma megoldásában segítenek a jól képzett szakemberek. A nehezen átlátható jogrendszer egyszerűsítésének alapja az új alkotmány, s vele együtt a sarkalatos törvények. A kormánymegbízott reméli, hogy már az idén észreveszik az állampolgárok, hogy egyszerűsödik az életük, a vállalkozók pedig sok tehertől fognak megszabadulni a gyors ügyintézéssel és a kevesebb papírmunkával. - Ezek mind pénzben kifejezhető értékek - tette hozzá Széles Sándor, aki nemcsak azokon a településeken szeretné érvényesíteni befolyását, ahol már működnek a Kormányablakok, hanem az egész megyét szeretné kiegyensúlyozottan támogatni.
Széles Sándor egyszerű, korrupciómentes államigazgatást szeretne, valamint azt, hogy megtalálják a számításukat a kormányhivatal dolgozói. Magánemberként azt kívánta, hogy gyermekeivel együtt egészségben éljék meg a sokat emlegetett 2013-at.
Beküldés dátuma: 2011. 05. 11.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
-
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
-
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
-
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.