– Nagyon nagy az öröm, hogy 2019 után ismét tarthatunk „igazi” ballagást – fogalmazott Kovács Istvánné a Hunyadi János Technikum végzős tanulóinak búcsúztatóján. Az igazgató a diákok „túlélőcsomagjába” javasolja tenni a következőket: a küzdeni tudást, a tapasztalást, a bölcsességet, a józanságot, a humánumot és a humort, valamint a kedvességet, a megszerzett tudást, de főleg a sok-sok szeretetet.
– Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Gazdag út ez, gazdagítják diákéveitek sikerei, örömei, az itt kötött barátságok, szerelmek, a közös élmények az osztálykirándulásokról, az online oktatásról, az iskolai rendezvényekről és a dolgozatok, szóbeli feleletek szorongásai, a mindennapok nehézségei. Raktározzátok el az élményeket, amelyek az iskolához kötnek: a diáknapok forgatagát, a házibajnokságok izgalmait, a feleletekben megtalált kapaszkodókat, a találkozó tekinteteket, mosolyokat – mondta Kovács Istvánné, aki szerint a diákok életük eddigi legszebb és legkülönlegesebb éveit töltötték a Hunyadiban, ahol nyolcvanhét diák búcsúzott az iskolától.
– A szívünkhöz nőtt fiatalokat útra bocsátva nem tehetünk mást, mint folytatjuk a munkát és újra, és újra erőt merítünk tapasztalatainkból – mondta az iskola igazgatója. A szülőkhöz szóltak következő gondolatai: Ha látják felnőni gyermeküket és látják, hogy eljutott valahova, tudják, nem volt hiábavaló az évek során nyújtott sok-sok szeretet és odaadás.
A rendezvényen részt vettek Nagy Zsolt, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese; Bella Imréné, Csorna Város Önkormányzatának tagja; dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes; Kiss László tűzoltó ezredes, valamint a helyi intézmények vezetői, képviselői.
Pál Melinda, Pappné Szabó Alexandra és Szabó Erik osztályfőnök meghatódottan köszönt el diákjaitól. A 13. évfolyamos pedagógiás diákok is idén ballagtak, hiszen nekik tavaly elmaradt az ünnepség, és csak virtuálisan vehettek búcsút egymástól és az iskolától.

Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.