– Nem kesergünk, mert a csapat megoldotta az átmeneti problémákat. Jön a tél és próbálunk minőségi játékosokat igazolni a megüresedett posztokra – értékelte a Ménfőcsanakkal holtversenyben 5-6. helyen végzett labdarúgók őszi teljesítményét a Kapuvári Sportegyesület elnöke.
A Kapuvári Sportegyesület felnőtt csapata 30 ponttal zárta a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság őszi idényét.
– Elégedett vagyok az összképpel. Nyilván lehetett volna több pontot is szerezni, de azokkal a problémákkal és mindennapi dolgokkal, amelyekkel szembesültünk, elfogadható eredmény, úgy gondolom – jegyezte meg Böcskör Zsolt, aki a koronavírus-járvány miatt kieső játékosokra, a hiányzó középcsatárra, illetve bal oldali védőre gondolt. Az egyesület elnöke szerint nincs ok a kesergésre, mert a hárompontos bajnoki rendszerben hét ponttal előzi meg őket az élre került csapat. Nem olyan nagy a különbség – fogalmazott –, csak jól kell felkészülni, és akkor még szebb lehet a tavasz.
A kapuvári szurkolók egy része lelkesen kíséri csapatát az idegenben játszott mérkőzésekre. Sokan szurkoltak a focistáknak a Csorna ellen vívott győztes novemberi mérkőzésen is.
– Annak örülnék, ha minden meccs ilyen parázs lenne és ilyen színvonalas. Nagyon jó csapat a csornai is, de ez egy meccs volt a sok közül. Tavasszal itthon, nálunk lesz és reméljük, jó időben, jó pályán – fűzte hozzá Böcskör Zsolt.
Véleménye szerint az U19-es csapat szereplése nem a legfényesebb, mert a tizennegyedik helyen végeztek, de ha azt a munkát elvégzik, amit az utánpótlásedző kér tőlük, és folyamatosan járnak az edzésekre, előbb-utóbb meg lesz az eredménye.
A korábbi években bajnokságokat nyertek, tavaly például hatodikak lettek. Nyolc olyan játékos került ki a csapatból, akik életkoruk miatt nem maradhattak, és az ő pótlásukra az U16-ból került sor. – Ha a srácok folyamatosan dolgoznak, a tavasz szebb jövőt ígérhet számukra – fűzte hozzá az elnök.
A KSE nemrég elindította a megyei harmadosztályú csapatát, melynek életkor szerinti összetétele változatos, mert húsztól ötven-egynéhány éves korig szerepelnek benne a játékosok. Böcskör Zsolt nagyon örül a megalakulásuknak, mert üde színfoltként vesznek részt a sportegyesület munkájában.
A megyei III. osztályú csoportot eredetileg az U19-ből „kiöregedő” játékosok miatt hozták létre, akik már nem férnek bele a korosztályba, de mégse távolodjanak el a KSE-től.
Böcskör Zsolt az infrastrukturális változásokról annyit mondott, hogy jobb minőségű lett a center- és a „B”-pálya, tavaszra pedig gyepszellőztetést és homokolást terveznek.
Ha minden jól megy, hamarosan megkapják értesítést arról, hogy labdafogóhálót vásárolhatnak nyertes pályázatból a Nebulo FSE-vel közösen. A KSE mindent megtesz annak érdekében, hogy vonzó legyen a fiatalok számára, ami a pályák állapotára és a kihasználtságára egyaránt vonatkozik. Komoly logisztikai szervezést igényel az öt nagypályás csapat munkájának összehangolása. Az elnök szerint jól működik a kommunikáció az utánpótlás csapatokkal.
Az elmúlt hónapokban meghívták az U16-os és U19-es játékosokat, vegyenek részt az első csapat felkészülésében, így a téli időszakban már három fiatal focista is be fog kapcsolódni a „nagyok” edzéseibe. Nem szeretnék túlságosan leterhelni őket, mert először szokják meg az új légkört. Nyilván nem várják el a tizenévesektől, hogy megváltsák a világot, de érezzék, hogy van lehetőség a továbblépésre – egészítette ki Böcskör Zsolt. Több olyan tinédzsert ismer, aki a korosztályával és a felnőtt csapattal ugyanúgy edz, összesen heti négy-öt alkalommal. Minél többet próbálkozik, annál jobban érvényesül és számíthat arra, hogy beépítik az első csapatba. Bár a meccs alakulása sokszor nem teszi lehetővé az igazi játékot, de a szakember úgy véli, már az is nagy dolog, ha leülhetnek a kispadra. Az egyesület elnöke megemlítette a Nebulo FSE-nél nevelkedett Pethő Bencét, aki az U19-ből aki került a csapathoz, de rajta kívül is fedeztek fel már tehetségeket.
A Kapuvári Sportegyesület a befektetett munkától várja a legtöbbet, ezért nem terveznek hosszú év végi leállást. – Erős alapozás vár a srácokra – erősítette meg Böcskör Zsolt. Korán megkezdik a tavaszi bajnokságra való felkészülés és van olyan korosztály, amelynek tagjai csak két hétig fognak pihenni. Az első csapat sem számíthat hosszú pihenőre, mert már 2022. január 10-ei héten kezdenek.
Beküldés dátuma: 2021. 12. 06.A felnőtt csapattal együtt 200-an fociznak a Kapuvári Sportegyesületnél. A legtöbb játékos az utánpótlás bázist biztosító Nebuló FSE-től kerül ki – mondta Böcskör Zsolt, a KSE elnöke, aki sportegyesület infrastrukturális fejlesztéseiről is beszélt.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.