Hirdetés

A leendő horgásztó értéke ötvenmillióra tehető

Mióta Vásárosfalu polgármesterével legutóbb beszélgettünk, több, a település életét befolyásoló pozitív dolog is történt. Molnár Sándor bejelentette: a 86-os főútvonal korszerűsítésével egy időben megkezdődhet az eddig csak terveken létező horgásztó létesítése. A rekultivált szemétgödör helyén lankás területet hoztak létre, mely mögött húzódik az a Keszeg-érig tartó közel 4 hektáros agyagos-kavicsos szakasz, ahonnét több ezer köbméter földet lehetne kinyerni. Utóbbi értékesítéséből annyi nem folyna be, hogy egycsapásra meggazdagodna a falu, de talán a horgásztóra elég lenne a pénz. Az üdülőövezetnek szánt rész továbbra is művelési területként lenne nyilvántartva – mondta a falu első embere.

Négy-öt évvel ezelőtt egy vállalkozó felajánlotta a községnek, megépíti az áhított horgásztavat, s akkor úgy tűnt,  az illető mindössze házhelyet kér cserébe. Igen ám, de a tó melyik oldalán? Mint kiderült, az egyik felére házat épült volna, a másik, falu felőli részt pedig szintén magának kérte. Vásárosfalu ilyen feltételekkel nem ment bele az üzletbe, s a befektető is belátta, hogy a terv irreális. Emberünk nem haraggal vált el a helyiektől, ezért amikor újból megkeresték, ötletével közreműködőnek bizonyult. A tervek és az engedélyek beszerzése eddig 1,2 millió forintot vett ki a község kasszájából, de a polgármester szerint sokszor menet közben derülnek ki a legváratlanabb dolgok. Így is lett: a valamikori csapadékvíz-elvezető árok az állam tulajdona, ezért ésszerű lenne megvásárolni ezt a 40 m2-es darabot, különben a kibányászott föld arányában kellene fizetni a közös kalapba.

Az ominózus helyről kitermelt földet talán két vevőnek is eladhatják, ezért a vásárosfalusiak 2014-re gondolják, hogy a tavukból lesz valami.
Molnár Sándor úgy kalkulál, hogy  elvileg akkorra már be kell indulnia a 86-os főút felújításának, amihez feltételezhetően sok föld kell. A borúlátás távol áll tőlük, de ha utóbbiból mégsem lesz semmi, akkor meg ott van a Répce árapasztó csatornája, mert tudomásuk szerint  mindenképpen fel fogják újítani. A leendő horgásztó medréből kiásott anyag a töltésnek kiválóan megfelelne. Vásárosfaluban a legrosszabb forgatókönyvre is felkészülnek, és ha nagyon megszorulna a község, mentsvárként szolgálna egy-egy házhely értékesítése. A közművekkel nem lesz gond, mert a víz, a villany és a szennyvízelvezetés száz méteren belül elérhető. Mindenesetre rajtuk nem múlik a dolog, s azt szeretnék, ha 2015-től már pecáznának a tónál a horgászok.

Az üdülőterületnek tervezett horgászparadicsom ki tudja, hogy mennyivel fogja emelni Vásárosfalu ázsióját?
Molnár Sándor bízik az előzetes kalkulációkban, amelyek szerint értékes területet nyernek a tóval, ezért még ha az elején el is nyel egy-két milliót, mire elkészül, legalább 50 millió forintot fog érni.

Vásárosfalu polgármesterét az év hátralévő részében tervezett programokról is megkérdeztük. Novemberben tartják a libabált, ezt követően az idősek napját, és sorra kerítenék a tűzoltók összejövetelét is, amelyre a fiatal önkénteseket várják. Decemberre a Mikulás érkezését várják, s a karácsonyi készülődés előtt a gyerekes családok megsegítését fontolgatják.

Amiatt kicsit aggódnak a helyiek, hogy a községnek két elszámolásra váró, részben hitelből előfinanszírozott LEADER-pályázata van, melyeket a kuglipálya megépítésére és a nyárbúcsúztató megrendezésére nyertek el. Mivel jövőre nem lehet mínuszban az önkormányzat gazdálkodása, üdvös lenne idén mindenképpen lezárni az ügyleteket, hogy a kb. kétmillió forintnyi deficit ne húzódjon át 2013-ra. Molnár Sándor leszögezte: jóval előre nem lehet gondolkodni, mert sok a bizonytalansági tényező, de álmaik megvalósítása érdekében megragadják a kínálkozó lehetőségeket. Plusz pénzzel a jövő években sem terveznek, így amennyi a bevételük, annyit költenek.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 14.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.