A legendás hősök már életükben halhatatlanná válnak

Aki életében olyan jelet, üzenetet hagy az emberiségre, amely örök tanulságul szolgál, azon nem foghat a múló idő. – Sorsukban milliók ismerik fel vágyaikat, törekvéseiket, és látják meg sikereiket vagy kudarcaikat. Ezért mondhatjuk el a hősökről, hogy arcuk mindannyiunk arca, és ha rájuk pillantunk, szinte magunkat látjuk – mondta el gondolatait a Beleden megrendezett 1956-os ünnepségen Tompáné Balogh Mária. A polgármester a folytatásban arra utalt, hogy akik vállalkoznak a nagy tettekre, sosem önmagukért, hanem a meg nem született jövőért teszik.
Az ünnepi szónok szerint nem is olyan egyszerű a forradalom és szabadságharc időszerű üzenetét összefoglalni, mert aki ezen fáradozik, azt könnyen kettős érzés kerítheti hatalmába: lehet örülni a kivívott szabadságnak, de keserűséget okoz az elvesztett függetlenség. Világra szóló győzelemről, ugyanakkor maga alá gyűrő vereségről beszélhetünk ’56 kapcsán, amely kettős gondolatokat nem a képzelet szülte, hanem maga a véres valóság. – Mégis jóval több okunk van örülni, mert 1956-ra utalva olyan történelmi eseményre emlékezünk, amelyben a jó és a rossz egyértelműen elvált egymástól. Mi, magyarok, a jó oldalon álltunk! – reagált Tompáné Balogh Mária. Fel kell ismernünk az egyetlen járható utat, mely nem választás kérdése. Ezek azok a pillanatok, amikor feketén-fehéren elválik egymástól a hős és az áruló. 1956 nagyrészt a fiatalokról szólt, mert ők voltak azok, akik a leghamarabb küzdötték le félelmüket, és érezték meg a szabadság friss levegőjét.
A beledi művelődési házban tartott ünnepi megemlékezés szereplői a helyi általános iskola 8/a és 8/b osztályos tanulói voltak. Beküldés dátuma: 2012. 10. 31.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.