Ötödik alkalommal rendeztek fogathajtó versenyt Bodonhelyen. A téeszes időkben szinte valamennyi falusi portán dolgoztatták a lovakat, de ma már inkább csak sportra vagy egyéb szabadidős tevékenységre fogják be őket.
– A bodonhelyieknek is fontos a fogathajtás, hiszen mióta emlékszem, mindig voltak lovak a faluban – kezdte beszámolóját Kenesei Ferenc. A polgármester a kétfordulós akadályhajtás előtt nyilatkozott televíziónknak: Főleg régebben, hiszen akkor munkára használták az állatokat. A rendszer azóta megváltozott, de akik szeretik a lovakat, azok megtartották a négylábúakat. A verseny nagyon látványos dolog: a szép lovak, az ügyes hajtók. A színvonalas megmérettetést szívesen nézik az emberek.
– Néhány éve alakítottuk ki a falu központjában ezt a helyet, ahol egyre több rendezvény tartunk. Jó, mert könnyen megközelíthető, és színpadunk is van, ezért sokféle programra alkalmas – lelkesedett Bodonhely első embere. – Bízom benne, hogy Szent Mihálykor ismét megtarthatjuk a „Magyarország, szeretlek!” vetélkedősorozat helyi rendezvényét, melyre támogatás is kaptunk. Remélem, így lesz idén is. Ezenkívül a Rába-parton minden éven bográcspartit tartunk, ahol ha jó az idő, fürödni is lehet augusztus 15-én. Ez a rendezvény inkább csak a helybelieknek szól: mindenki főz és a bodonhelyiek egymást kínálják az ételekkel.
A Csornáról érkezett Bognár Martin hét éve versenyez, eddig kombinált fogathajtó-, akadály- és maraton versenyeken vett részt. Bodonhelyre pónifogattal érkezett. A fiú egyelőre hobbiból foglalkozik a lovakkal, de szeretné, ha magasabb szintre is eljutna. Idény nyáron Zalalövőre és Székesfehérvárra készül egy-egy versenyre. A nyolc éves Fickót és a tízesztendős Zizi welsh pónit két éve hajtja párban. Martint édesapja, Bognár Péter tanítja a lovazásra.
– Reggel inkább apu szokott etetni, délután meg én foglalkozom a lovakkal – mesélte a versenyző. Az etetésre szánt szénát és búzát úgy vásárolják, ezenkívül oda kell figyelni a rendszeres itatásra is. Nyaranta Martin a soros a kora reggeli etetéskor, délben pedig innivalót visz az állatoknak. Állandó elfoglaltság a gyakori vízcsere, este viszont befogják a lovakat, persze csak akkor, amikor már hűlt valamelyest az idő. – Idővel nagy lovakat szeretnék hajtani: először magyar félvért, és ha jobban megy, akkor lipicait vagy ügetőt – mesélte a csornai Rákócziban idén tavasszal végzett diák, aki ősztől gimnazista lesz, de a középiskola után is szeretne továbbtanulni. A foglalkozását tekintve konkrét elképzelése még nincs, majd idővel kialakul.
– Ez a szabadidőm, lovazok! – adott határozott választ a mire jut még időd kérdésre.
1956-ot a legtisztább forradalomnak tartják világszerte
A forradalmárok és a szabadságharcosok bátorságát, valamint a forradalmat vérbefojtó kommunista diktatúra áldozatait ünnepeljük október 23-án.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.