Húsz évvel ezelőtt levélben keresték meg a település idősebb lakóit, hogy lenne-e kedvük csoportos formában tevékenykedni. A felhívásra hatvannégyen reagáltak, és az első alkalommal megrendezett összejövetelen megalapították a Jobaházi Őszikék Nyugdíjas Klubot. Az idei jubileumi ünnepséget népes baráti társaságban töltötték, mert elhívták azokat a

vendég klubokat, akikkel szinte testvéri kapcsolatot alakítottak ki. A jobaházi idősek a műsoros rendezvények, a megemlékezések és az év közbeni ünnepek alkalmával rendszeresen találkoznak a bogyoszlói, a farádi, a kisfaludi és a rábatamási nyugdíjasokkal. A csoport működését életre hívó
Tóth Mihályné a falu sokat látott polgárainak programjairól is beszélt: A jobaházi éltesebb korúak évente egyszer kirándulnak, de az idősödő tagság miatt nagyobb távolságra nem vállalkoznak, ezért inkább a környék

nevezetességeit tekintik meg. Ezenkívül mi vonzza a klub tagságát a rendszeres találkozókra? A polgármester szerint a közösséghez tartozás igénye nagy összetartó erő, és az idősebbek szeretnének részt vállalni sorstársaik életéből, hogy legyen, aki figyel rájuk, akivel megoszthatják mindennapjaik eseményeit.
Németh Nándorné alapító arról a sok örömről beszélt, amelyet a nyugdíjasklub jelentett neki és társainak két évtizeden át. Ha nyugdíjas rendezvényről van szó, akkor szinte biztos, hogy a fiatalság is megjelenik a színpadon, mint ahogy a húszéves jubileumát ünneplő jobaházaiaknál is történt: az óvodások részéről Cseh Vörös Márton verssel, az iskolások közül pedig Kajos Katrin énekével köszöntötte az időseket. A vendég klubok tagjai pedig színes műsorukkal, vers-, néptánc-, és népdalcsokorral kedveskedtek az egybegyűlteknek. Tóth Mihályné végül azt kívánta a jelenlévőknek, hogy találják meg egymásban az örömöt, a rendezvényekben a kikapcsolódást, és hosszú ideig őrizzék meg a barátságokat
Beküldés dátuma: 2012. 06. 26.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
-
Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.