Történelmünknek van néhány olyan feledésbe merülő, elhanyagolt, kevésbé hangsúlyozott eseménye, amely saját korszakában viszont nagyon nagy jelentőséggel bírt. Ilyen a több mint 1100 évvel ezelőtt lezajlott pozsonyi csata, melynek emlékére rönkszobrot állítottak nemrég Farádon.
– Rendhagyó alkalom miatt jöttünk össze. A történelem egy elfeledett magyar hőstettét elevenítjük fel:
ez a pozsonyi csata – mondta köszöntőjében Szalai Zoltán, Farád polgármestere. Azért vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet a méltánytalanul mellőzött, és ritkán emlegetett, a magyarok számára dicsőséget hozó ütközetre. Gyermekeink úgy nőjenek fel, hogy történelmünk minden mozzanatát ismerik.
– «Decretum, Ugros eliminandos esse», rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak – így hangzott az akkor még csak 14 éves IV. Ludwig, Gyermek Lajos kiáltványa. Százezres sereggel, öntelten, legyőzhetetlenségének biztos tudatában vonult fel ellenünk Nagy Károly frank uralkodó. Nem volt véletlen e nagy hadi készültség, hiszen az akkori németség jól látta, hogy érdekeit mennyire veszélyezteti, ha egy ilyen jelentős katonai erőt képviselő nép gyökeret ver a Kárpát-medencében, mint Árpád népe. Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással vágott vissza. A 907-es esztendő áldás havának , ami július 4-e, és hetedik napjáig tartó pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége jellemzően annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól – elevenítette fel Széles Sándor a kora középkor egyik legjelentősebb ütközetét.
A kormánymegbízott beszédében arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy még egy kiemelkedően fontos üzenete van a megemlékezésnek: „Hozzájárul az eltagadott, elfeledett, hiteles nemzeti történelemszemlélet helyreállításához.”
– Őrizzék közösen és adják tovább a következő nemzedéknek dicső történelmi múltunkat – hangsúlyozta Széles Sándor.
Farádon minden esztendőben megtartják a falunapot. Az önkormányzat nem akarja, hogy ellaposodjon a évente megrendezésre kerülő egész napos program, ezért mindig valamilyen történet köré szövi az ünnepi alkalmat, hogy ezáltal még egyedibb és megismételhetetlenebb legyen. A Hanyi nyár elnevezésű program idei aktualitását a pozsonyi csatára való emlékezés adta meg.
A Hanyi nyár elengedhetetlen része a főzőverseny, így bárki megkóstolhatta a zsűri által az első, a második és harmadik kategóriába sorolt, szabadban készült ételeket. Farád több mint tíz éve testvérkapcsolatot ápol Bart és Jányok községgel, így szlovákiai magyar barátaik is részt vettek a falunapi vigasságon. A focimérkőzést Tonkó Sándor emlékére rendezik meg. A vándorserleg mindig az adott évben győztes csapathoz kerül. A gyerekeknek ingyenes játékok tették feledhetetlenné a Hanyi nyár nevű programot.
Farád folyamatosan pályázik a Magyar Falu Program lehetőségeire
Jól működik a Magyar Falu Program, jellemezte röviden a farádi polgármester a vidéki kistelepülések fejlesztésére, népességmegtartó erejének növelésére létrehozott támogatási rendszert.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.