Amennyiben Tompáné Balogh Mária emlékezete nem csal, legalább öt alkalommal érkezett nagy személyszállító buszt megtöltő társaság az erdélyi testvértelepülésre, de ennél kisebb járművel is érkeztek már vásárosfalusiak a nyárádmenti tájegységre. A távolság nem akadály, ezért mindig megoldják, hogy találkozhassanak külhoni barátaikkal.
Aki ismeri a másik örömét és bánatát, az biztos, hogy közel került „testvéreihez”.
Vásárosfalu és Székelyvaja 2000-ben indult testvérkapcsolata semmiképp sem mondható szokványosnak, mert azon túl, hogy az érintettek rendszeresen találkoznak, az itteni és az erdélyi családok lassan „összenőnek”. – Nagyon szívesen jövünk ide, és tudjuk, hogy ti is nagyon szívesen fogadtok bennünket – mondta a 175 fős kis rábaközi településről érkezett utasok csoportvezetője, aki szerint külön jó, hogy az ismertség révén nem csak az önkormányzat, hanem a családok is összekovácsolódnak. A találkozók egyáltalán nem protokolláris jellegűek, hiszen a partnerek év közben is keresik egymás társaságát telefonon vagy e-mailben. Mivel a Vásárosfalun élő Tompáné Balogh Mária a rendezvényen majdhogy nem kettős minőségében volt jelen, beledi polgármesterként is elmondta egyik óhaját: sokat dolgozom azon, hogy Beled és Ákosfalva között is ilyen kapcsolat alakuljon ki! Szerinte minél nagyobb a település, annál nehezebb ennyire közel hozni egymáshoz az embereket. A megszólaló arra emlékeztetett, hogy Vásárosfalu küldöttsége idén májusban jelen volt az ákosfalvi községháza ünnepélyes avatóján, s ennek kapcsán elhangzott, hogy erdélyi barátaik újabb megoldandó feladat előtt állnak: szeretnének ravatalozót építeni a nyárádi térségben. A támogató szándékot tett követte: a vásárosfalusiak szeretettel nyújtották át azt a pénzadományt, amit a székelyvajai református egyházközség megsegítésére gyűjtöttek.
– Olyan kapcsolatot alakítottunk ki, amely hosszú éveken keresztül építi a faluközösséget és ápolja magyar értékeinket – fogalmazott Osváth Csaba polgármester, majd megköszönte a Magyarországról érkezett vendégek anyagi hozzájárulását. Szerinte lehetőleg minél több turistának, ismerősnek és barátnak kell Erdélybe utaznia ahhoz, hogy megtapasztalja: „a magyarság hogyan törekszik az életre”. Az elöljárók közül is egyre többen felismerik a testvértelepülési kapcsolatok jelentőségét. – A viszontlátásig jó egészséget, és mindenkinek békességet kívánok. Adja Isten, hogy még sokszor találkozzunk! – tette hozzá.
Beküldés dátuma: 2012. 08. 08.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.