tevékenység mellett, Budai Istvánnak még maradt annyi energiája, hogy kedvenc tevékenységével foglalkozzon. Amint valamilyen sík felület vagy bármilyen papír került a kezei közé, arra inspirálta, hogy rajzoljon. A régi szövetkezeti énekkar tagjaként megismerkedett Ányos Imrével, aki az amatőr alkotót rögtön meghívta a szakkörébe. Az estébe hajló szombati foglalkozásokon próbálta elsajátítani a festészet alapjait. Budai István ecsetjével főként a természetet örökíti meg, miközben az igazi művészek munkáiról készült reprodukciókat is megpróbálja lemásolni.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.
Borsodiné Szabó Judit zenei pályafutásának elismerése a „Kapuvár Városáért Emlékérem”
Borsodiné Szabó Judittal folytatjuk a „Kapuvár Városáért Emlékérem” kitüntetéssel nemrég elismert testvérpár bemutatását, akiket a családi köteléken kívül a zene szeretete és annak magas szintű művelése kapcsol össze a mindennapokban.
„Kapuvár Városáért Emlékérem”-mel ismerték el Brandné Szabó Ildikó zenei munkásságát
„Kapuvár Városáért Emlékérem”-mel ismerték el a közelmúltban egy kapuvári testvérpár kimagasló szakmai munkáját.
Egész életünk egy nagy advent, hiszen folyamatosan várakozunk valakire vagy valamire
Ezen a hétvégén gyújtjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját. Az ünnepek előtti várakozásról, az átélhető öröm perceiről Henczel Szabolcs beledi plébános beszél a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.