Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

A márciusi ifjak az összefogásban is példát mutattak

Felelős, dolgozni, építeni akaró és változtatni képes emberek álltak az ország élére százhetven éve. Olyan kapuváriak, mint Lumniczer Sándor, a kórház névadója, vagy mint Lukinich Mihály országgyűlési követ, Kossuth Lajos kormánybiztosa. Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő megemlékezésében az indulatoktól mentes március 15-éről beszélt.

A kapuvári Várkertben lévő ’48-as emlékműnél Kapuvár Város Önkormányzata nevében beszédet mondott Ézsöl Krisztián, a művelődési központ moderátora.
– Nemzeti ünnepeink közül kiemelkedő helyet foglal el március 15-e. Erre az ünnepre büszke lehet minden magyar határon innen és túl egyaránt. Méltán lehetünk is azok, ugyanis az a március a remény márciusa volt, mert március 15-én példaértékűen cselekedtek az emberek, amikor szabadságukért szembeszálltak a hatalommal. Mi lángolt a szívükben, ha nem a remény, hogy ezen az elnyomó rendszeren, igen is lehet változtatni. Az a március, a tűz márciusa volt. A fiatalokban lángra lobbant a szabadság és az igazság iránti vágy. Amint a mondás tartja: A nehéz idők tüzes, erős embereket formálnak, az erős, kitartó emberek pedig jó időket hoznak el. Ma azt látjuk, hogy a tüzes lelkület bizony gyakran hiányzik belőlünk. Az a március az egységes nemzet márciusa volt. Mai megosztott társadalmunkban különösen nagy érték az összefogás. Milyen nagy dolog, ha képesek vagyunk magunkat, pillanatnyi érdekeinket valami nagyobb cél érdekében háttérbe szorítani. Az ünnep ebben is példát ad számunkra, hogy a nemzet, amely tudott egységes lenni abban az időben, képest volt eredményeket elérni.

Az ünneplő közönség a koszorúzást követően a Rábaközi Művelődési Központban folytatta a megemlékezést. A műsorban közreműködtek a Kapuvár Térségi Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolájának tanulói, valamint a versmondó stúdió.
– Elképzelhetjük, hogy azok a pesti ifjak, akik a márciusi forradalmat kirobbantották, majd azok az iparos és parasztlegények, kereskedők, köztük kapuváriak, akik a verbunk első dallamaira felcsaptak bakának, forrófejűnek vagy talán túlzottan is vakmerőnek tűnhettek, pedig csak tiszta szívű, bátor és eltökélt magyar fiatalok voltak, akik nem keresték a kifogást, hanem keresték helyette az igazságot – mondta Gyopáros Alpár. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Az ezer éves magyar múlt büszkeségével cselekedtek az 1848/49-es forradalom hősei, akik hittek az „új szabad magyar világban”.
– Az összefogásban is példát mutatnak azok, akiknek köszönhetően máig tartja magát a mondás: Nem engedünk a ’48-ból! Vajon tudunk-e úgy összetartani, ahogy Kossuth és Széchenyi tudott? Gyűlölködni azok szoktak, akik nem szeretik a hazájukat. Gyűlölködésből még soha nem épült sem út, sem híd, sem iskola. Ráadásul rá kell végre jönnünk, hogy mi magyarok túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy túl sokan gyűlöljük egymást.

Beküldés dátuma: 2018. 03. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek