Elegáns, sportos, aszfalton erős, gyerekszemmel egyenesen cukinak mondható a mini autó. Sokan kedvelik a számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkező gépjárművet, melynek beledi, illetve környékbeli rajongói nemrég megalakították saját csoportjukat.
A két beledi és egy kapuvári taggal létrehozott Kisalföldi Mini Autósok közössége a kis autóval közlekedők összefogására jött létre. A csapat célja a kölcsönös segítségnyújtás, a közös programok, például túrák szervezése. Nem véletlenül szerepel a „Mini” jelzés a gépjárművek nevében. A tulajdonosok úgy tapasztalták, hogy kicsit macerásabb az autóalkatrészek beszerzése, ezért e téren is rászorulhatnak a többiek támogatására.
Az általános iskolában tanító Csillag Katalin elmondta, hogy hétköznapi használatra szánt típus mellett megjelentek már a Mini terepjárók, valamint a gyermekekkel utazóknak szánt változat. A gépjárművet méreteinél fogva inkább a fiatalok, illetve a nagyobb tárolóhelyet nélkülözni tudó, családalapítás előtt álló párok kedvelik.
Németh Vivien, a beledi óvoda pedagógiai asszisztense és családsegítő munkatársa szintén a Mini autót preferálja. Csillag Katalin megkeresésére vállalta a csapattagságot, ezért a programok szervezésében és lebonyolításában áll a többiek rendelkezésére. Vivien szerint egyfajta életérzés a Mini kocsi vezetése, ezért ő nagyon megkedvelte.
A brit televíziós sorozat hőse, Mr. Bean, vagyis az élénk, sokszor gyerekes fantáziával megáldott Bab úr is gyakran a kisautóval jut el csínytevéseinek helyszínére. Rábaközi követői hasonló cselekedetekre nem készülnek, de a tagtoborzás előtt álló csoport mielőbb szeretné bővíteni létszámát, ezért május 16-án megtartják a Mini autósok találkozóját.
A beledi Csillag Katalin tagadhatatlanul beleszeretett a Mini autókba, és hogy érdeklődését kielégítse, számtalan helyről szerezte be az ide vonatkozó információkat. A járművet – mindamellett, hogy nagyon praktikus – vezetője abszolút biztonságosnak érzi.
Az egyelőre zárt közösségként működő facebookos csoportjukhoz a Mini autók tulajdonosainak jelentkezését várják. A beledi csapat egyetlen férfi tagja a Mini Coopert hajtja, de remélhetőleg hamarosan bővülni fog a kör az erősebbik nemmel.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.