A művelődésszervező jó emberismeretre tett szert a több mint három évtized alatt

Ha szűkös volt a település költségvetése, a művelődésszervezőnek akkor is meg kellett oldania a feladatokat; legfeljebb ilyenkor még több ötletre volt szüksége. A nemrég nyugdíjba vonult Pallag Jánosné harmincnégy évet töltött a közművelődésben.

Pallag Jánosnénak mindössze egyéves volt a kislánya, amikor 1982 tavaszán elfoglalta a beledi könyvtár egyik megüresedett állását, ahol 1995 augusztusáig dolgozott. A település kulturális intézményeit is elérte a leépítések szele, de nyilatkozónknak volt alternatívája: Gombás László, Beled akkori polgármesterének javaslatára a művelődési házban folytatta a munkát.
Kezdetben a környékbeli települések szakembereitől kért segítséget, majd az irattárban található dokumentumok tanulmányozását követően, lassanként belejött új feladatkörébe. A működő szakköröket elődjétől, Orbán Bernadettől átvette, ezt követően pedig megalakították a nyugdíjas klubot. Az idősek néhány év múlva létrehozták saját énekkarukat, melynek tagjai színesítették a város rendezvényeit, de a környékbeli felkéréseknek is örömmel eleget tettek.
Átlagos költségvetésű évben az önkormányzat támogatta a művelődési központ programjait. Pallag Jánosné arra törekedett, hogy a sok kisebb rendezvény mellett olyan „attrakciókkal” is megörvendeztesse a város lakót, amelyek hosszú éveken keresztül öregbítik Beled hírnevét. Ilyen volt például a hagyományteremtő szándékkal megrendezett nyugdíjas művészeti találkozó, az időseknek szervezett olimpia és az oviolimpia. Nagy népszerűségre tett szert az „Advent fényei” programsorozat. A gyermeknapot minden évben megtartották, sőt az utóbbi időben a diákönkormányzattal összefogásban szervezték meg, aminek hatására még tartalmasabbak lettek a programok. Szintén Pallag Jánosné nevéhez köthető a Beled Napja elnevezésű program, melynek előkészületi és lebonyolítási munkáiban a városi civil fórum tagjai is segítettek.
Pallag Jánosné vezette be elsőként, hogy egy évre előre elkészíti az adott esztendő programtervezetét, aminek az volt a lényege, hogy ne szervezzenek keresztbe-kasba a városban, hiszen nemcsak ők, hanem az egyház és a civilek is tartanak – különösen a jeles napok alkalmával – előadásokat vagy zenés összejöveteleket.

A nyugdíjazása küszöbén álló művelődésszervező úgy érzi, egyelőre nincs benne űr és hiányérzet amiatt, hogy maga mötött hagyja a nyüzsgőbb napokat, de valószínűnek tartja, hogy idővel változik ez a helyzet. Pallag Jánosné mindenesetre megpróbálja magát lekötni és előtérbe helyezi azon kedvteléseit, amelyekre eddig nem nagyon volt ideje. Ilyen a foltvarrás, szövés, olvasás, tehát jelen pillanatban nagyon jól érzi magát az otthoni környezetben.
A Beled melletti Vásárosfaluban élő asszony nem tudta teljes egészében kikapcsolni a munkát, ezért utána is azon törte a fejét, hogy mit lehetne még jobban csinálni. Ez a fajta lelki nyomás nyugdíjba vonulásával megszűnt, és ha nagyon hiányzik neki a jövés-menés, a forgatag, akkor részt fog venni valamelyik közösségi rendezvényen.
Pallag Jánosné miután átadta feladatkörét az őt követő Horváth-Stipkovits Viviennek, fiatal kollégájának útravalóul a következőt mondta: Igyekezzen minden embert megismerni, mert onnantól fogva tudni fogja, hogy kitől mit várhat el és ki miben fogja őt támogatni.