Az értő közönség egyszerre élvezheti a korhű kamarazene apró finomságait, az operairodalom klasszikusait és a dzsessz improvizatív játékosságát – a szervezők e sorokkal ajánlják a hangversenylátogatók figyelmébe a Kelet-Közép-Európa legszebb és legautentikusabb rokokó díszletei között megrendezésre kerülő Eszterház Vigasságokat.
– A tavalyi év sikere után idén tizennyolc hét alatt, hatvan koncert és százötven fellépő teszi – a szervezők reményei szerint – felejthetetlenné az idei programsorozatot – mondta Kautzky Armand színművész az Eszterháza Központ zenei fesztivál nyitó hétvégéjén. Esterházy Antal barátaiként köszöntötte az Eszterházi Vigasságok megnyitóján megjelent vendégeket. Mint mondta, nagy öröm számára az évente ismétlődő rendezvénysorozat, melynek alkalmával csodálatos zeneművek csendülnek fel „Fényes” Miklós egykoron megálmodott tündérkastélyában. A herceg megemlítette: A tavalyi kormányülés után Orbán Viktor támogatásáról biztosította Eszterháza megújítását. A miniszterelnök kifejtette: Szeretné, ha Magyarországnak kulturális szempontból két ablaka lenne: az egyik Gödöllő, a másik Eszterháza.
L. Simon László kormánybiztos átvéve a „stafétabotot”, a kabinet szándékairól közölt néhány gondolatot. – A magyar kormány úgy gondolja, hogy a nemzeti örökségünk szempontjából kiemelt fontossággal bíró műemlékeket, néhány kifejezetten szimbolikus értékkel bíró épületünket nemcsak helyre kell állítanunk, hanem lélekkel, szellemmel, tartalommal és programmal kell megtöltenünk.
A közel nyolcszáz személyt foglalkoztató és sikeres gazdasági vállalkozásként működő porcelánmanufaktúra kézzel készített termékeit a föld mintegy hatvan országába eljuttatja. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta: a manufaktúra olyan fontos misszió hordozója, mint a porcelánművészeti értékek ápolása, megőrzése, és a következő generációk számára történő átörökítése. A herendi porcelán eljutott újabb állomáshelyére, ide, a fertődi kastélyba, ahol méltó környezetben állíthatjuk ki a hungarikumokat – mondta Simon Attila az időszaki kiállítást bemutatva.
A sajtó képviselői részére szervezett exkluzív kastélylátogatáson az Eszterháza Központ vezetői, Bodrogai László főigazgató, dr. Bardi Terézia Anna főigazgató-helyettes, tudományos igazgató, és Vizi István György marketing és turisztikai igazgató mutatták be az eredeti pompájában felújított Esterházy-kastélyt. Sor került az épület történeti tereinek és kiállításainak, a kastély parkjának, a Marionettszínháznak és a Narancsháznak, valamint a hercegi apartmanoknak a megtekintésére. A sajtó tiszteletére rendezett állófogadást a Sala Terrenában tartották, ahol Esterházy Antal herceg mondott pohárköszöntőt.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.