A nagymegyeriek nagy szeretettel hozták Kapuvárra színdarabjukat

Zakál Gyulának az a rögtön korrigált nyelvbotlása, ami szerint a rábaközi várost véletlenül Kaposvárnak mondta, csak azt jelzi, milyen szerteágazóak magyarországi családi kapcsolatai, ugyanis anyósa a Somogy megyei településen él.  Hogy miként kerültek Kapuvárra? Az idei tavaszi turisztikai szimpóziumon találkozott Hámori Györggyel, aki “összehozta”őket a kapuvári kultúrfelelőssel. Az alacsony költségvetéssel működő társulat eddig inkább csak a magyarok által lakott Felvidéken szerepelt, de nemrégiben ingyenes előadásával örvendeztette meg a kapuvári közönséget. Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája abszolút mai történetet dolgoz fel, ezért bármelyik kelet-európai faluban játszódhatna - jegyezte meg Katona András. A nagyvárosi csavargó személye egyfajta reménycsillagot jelent a kis település lakóinak, akik attól fogva megvalósítják dédelgetett álmaikat - mesélte a vígjáték történetét a színész.
Zakál Gyula jelezte, hogy amatőr színházat lelkesedés nélkül nem lehet létrehozni, a Kapuváron bemutatott  Portugál című darab pedig az egyik legjobb előadásuk. A szereplők, illetve az általuk megszemélyesített karakterek annyira közülünk való tipikus figurák, hogy bármelyikükkel találkozhatunk a hétköznapokban.
Kovács Zoltán szerint maradjunk annyiban, hogy zsánerük a szórakoztatás. A zsűri és a közönség véleményét természetesen kíváncsian hallgatják, hogy tanuljanak belőle. Az amatőr színjátszás nem úgy működik, mint a profi, ahol mindent megszerveznek előre, mert ez a feladat is rájuk hárul. Sokszor ismerősök által, szájról szájra reklámozzák a darabokat.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 07.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.