A kapuvári alapfokú művészeti iskola névadója a tanítás mellett főleg néprajz- és népzenekutatással foglalkozott, de munkássága révén a néptánchoz is erősen kötődött. Az intézmény úgy döntött, hogy a mostani tanévet dr. Barsi Ernő Alapokú Művészeti Iskola néven kezdi meg.
A névválasztás kiemelkedő esemény az intézmény életében – nyilatkozta nemrég
televíziónknak Csitei Gábor, a kapuvári alapfokú művészeti iskola igazgatója. Hozzátette: jogszabályi változás miatt módosították az iskola elnevezését. Köztudott, hogy az intézmény nemcsak Kapuvár területén, hanem a térség több településén is kifejti tevékenységét.
Dr. Barsi Ernő zenepedagógus munkássága révén több szállal kötődött a Rábaközhöz, ráadásul a környéken tanító pedagógusok közül sokan részt vettek az Apáczai Csere János Kar egykori főiskolai tanárának óráin, így szinte mindannyian kapcsolatba kerültek vele. A néprajzkutató Daloló Rábaköz című kiadványaiban a tájegység zenei kultúráját dolgozta fel, melyet előadásain szintén széles körben ismertetett. Dr. Barsi Ernő lektorálta Sárközi Rudolf kapuvári zenetanár daloskönyvei.
A tavaly augusztusban elhunyt zenetörténész leánya, Barsi Hajnalka révén néhány kiállítási tárggyal fog gazdagodni a kapuvári iskola – mesélte Csitei Gábor. Továbbá olyan programokat terveznek, amelyekkel hozzájárulnak a néprajzkutató szellemiségének megőrzéséhez. A Barsi-napokat elsősorban művészeti iskolák részére szervezik, melyeken a gyerekek a zenetudós kulturális és népművészeti tevékenységével ismerkedhetnek meg.
Beküldés dátuma: 2014. 09. 09.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.