A megye szolgálatáért díjjal kitüntetett egészségügyi dolgozó édesapja jogi és közgazdasági ismereteket oktatott a kolozsvári egyetemen, édesanyja szintén a gazdasági rendszerek működését vizsgálta, de mérnök testvére sem hajolt hasonló irányba, mert őt ugyancsak a számok vonzották. A Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet orvos-igazgatója általános iskolás korában döntötte el, hogy a gyógyítás lesz a hivatása, majd későbbi tanulmányai során végig ez vezérelte. Az általános orvosi ismeretek elsajátítását követően, az egyetem végén választotta a szülészetet és nőgyógyászatot.
Az erdélyi származású dr. Kerekes György az elemitől az egyetemig Kolozsváron végezte iskoláit. Akkoriban még nem működött a rezidensrendszer, ezért a kezdő orvosok tanulmányaik után rögtön a mély vízben találták magukat. Beszélgetőpartnerünket szülővárosától több mint 700 kilométerre, a Keleti-Kárpátokon is túl lévő román vidékre helyezték. A családorvost meglepően jó körülmények fogadták a hajdan Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, mai nevén bukovinai térségben. Három évig dolgozott a Bihar megyei Nagyszalontán, szintén háziorvosként, majd a szülészet-nőgyógyászati szakvizsga letétele után került a csíkszeredai megyei kórházba.
A főleg románok lakta Kolozsváron anyanyelve miatt korábban nem volt problémája, békésen együtt élt a többséggel. Az emberéleteket követelő marosvásárhelyi etnikai zavargások viszont nem hozták meg az alapvető változást az országban, ezért a gyerekei jövőjét szem előtt tartva, végképp elhatározta: családjával áttelepül Magyarországra. Orvos feleségével rögtön Kapuvárt választották, ahol mindketten el tudtak helyezkedni, ráadásul szolgálati lakást is ajánlottak a kisgyermekes házaspárnak. Dr. Kerekes György szerint könnyű beilleszkedésük nemcsak rajtuk múlott, mert a kétoldalú ismeretszerzéshez barátokra is szükség volt, melyhez sportszeretete jócskán hozzásegítette. A foci révén több évtizede összekovácsolt csapattal töretlen a kapcsolata, s a családtagok is jóban vannak egymással. – Nagyon sokat köszönhetek ennek a baráti társaságnak, úgyhogy szevasztok, “tizenhatok”! – üdvözölte ismerőseit a televízió képernyőjén keresztül a doktor. Ami a szakmai karriert illeti, szinte mindent előről kellett kezdeni: úgy érzi, hogy becsületes munkával jutott előbbre, melyben a “Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért”díj csak megerősíti. Az egészségügyi tagozat kitüntetettje örül az erkölcsi elismerésnek, mely neki is nagy megtiszteltetés. Ezenkívül munkája sikerének tekinti, hogy a klinikai professzorokból és elismert orvosokból álló huszonegy tagú szakmai kollégium tizenkilenc tagja (egy tartózkodás mellett)úgy gondolta, hogy dr. Kerekes György alkalmas a szülészeti-nőgyógyászati főorvosi cím viselésére és az ezzel járó feladatokra. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumában a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetet képviselő doktor megérti a nyelveket beszélő fiatal kollégáit, amikor egy-egy külföldi ajánlattól elcsábulnak, de úgy véli, a pénz sem jelenthet megoldást mindenre.
Dr. Kerekes György továbbra is alázattal szeretne eleget tenni a szülészetben vállalt orvosi hivatásának, melyre egyelőre Csornán van lehetősége, mert a szomszéd városban megszűnt ez a fajta ellátás. A Kapuváron bevezetett, s hazánkban még kevésbé elterjedt, különböző betegségcsoportokat érintő egynapos sebészetről azt gondolja, hogy valamilyen szinten pótolja az aktív ellátást. – Tudjuk nagyon jól, hogy a mozgás nagyon egészséges – zárta a gondolatsort a megyei díjjal kitüntetett, jó példával elöl járó orvos-igazgató, aki Kapuvári ismerőseivel a labdát rúgja, beledi barátaival pedig alkalmanként teniszezik.
Beküldés dátuma: 2011. 07. 13.
-
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
-
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
-
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.
-
A Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivál hidat képez a múlt és a jelen között
Kihalóban vannak az igazi élő kapcsolatok, az emberek eltávolodnak egymástól, és egyre kevesebb az olyan hely és alkalom, amikor találkozhatnak lakóközösségük tagjaival.
-
Magas színvonalú oktatás, erős közösség a Rákóczi-iskolában
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola új főigazgatója szerint jól nevelt, szorgalmas gyerekek járnak az általa vezetett intézménybe, ahol rátermett, szolgálatkész pedagógusok foglalkoznak a fiatalokkal
Némethné Tóth Katalin 2025.
-
Aktív óvodai élet Beleden - Mackó hét a beledi óvodában
Tartalmasan és aktívan telnek a beledi gyermekek mindennapjai az óvodában. A téli hónapokban is megtartják az adott évszakra jellemző programokat, illetve megismertetik a kicsiket a néphagyományokkal.