Az újonnan megválasztott igazgató eredményesnek tartja a szakkörök és a klubok működését, a színházi előadások látogatottságával pedig ugyanúgy elégedett. A siker további titka, hogy a civil szervezetekkel és a művészeti mozgalmakkal jó kapcsolatot ápolnak. Ingyenes rendezvényeikkel azokat a rétegeket célozták meg, akik a fizetős programokra nem tudnának eljönni. Ilyen például a gyapjúszövő, a csuhéfonó és a rajzszakkör. – A kapuváriak nagyon nyitottak a rendezvényekre és vevők az újdonságokra. A nyári fesztiválokra és a őszi-téli programokra mindig sokan eljönnek – mondta az intézményvezető, aki szeretné folytatni azokat a programokat, amelyeket a lakosság a korábbi években már megkedvelt. Némileg újdonságnak számít, hogy a jövőben kiszélesítenék az ismeretbővítő és képességfejlesztő felnőttképzési kínálatukat. Henye Zsuzsanna nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az ún. informális tanulási formák mellett a bizonyítványt adó képzésekbe is bekapcsolódnak.
A kapuvári városközpont korszerűsítésének szerves része a művelődési központ és környékének felújítása. A beruházás hivatalos átadásának időpontja október 15-re várható. Az igazgatónő bízik abban, hogy a kivitelező a tervek szerint fejezi be a munkálatokat, s a színházlátogatók már a megszépült épületben kezdhetik a legújabb évadot.
A következő öt évre megválasztott intézményvezetőnek a képviselő-testület támogatása azt jelzi, hogy a város elégedett az eddigi munkájával, és a jövőben is számítanak szakmai tevékenységére. A művelődési központ továbbra is érdeklődik a programokra és a szakkörökre látogatók véleménye iránt, mert a lakosság ajánlásait figyelembe véve még eredményesebb lehet a szabadidő hasznos megszervezése.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.