Kapuváron évről évre gyarapszik az olyan magas színvonalú rendezvények száma, melyeket a város vezetése is jó szívvel ajánl a lakosságnak, valamint a településre érkező látogatóknak, mert tudják, hogy sikerre van ítélve.
Kapuváron több olyan reprezentatív rendezvényt tartanak, amelyek Hámori György szerint megérdemlik az önkormányzat kiemelt figyelmét és támogatását. A helyhatóság aktív szervezőként is részt vesz az ilyen jellegű fesztiválok lebonyolításában.
A polgármester elmondta, hogy régi terve volt a városnak egy hagyományőrző fesztivál, de komoly előkészítést igényelnek a nagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénynek.
Több mint két évvel ezelőtt megalakult kapuvári hajdúk és gartai muskétások csapata. A hagyományőrző társulatok valamilyen szinten zárt közösségként működnek, ezért Hámori György különösen örült annak, hogy nemcsak befogadták, de meg is kedvelték a kapuváriakat. Ilyen előzmények után a kapuváriak joggal számíthattak arra, hogy több településről is elfogadják a Kapu-Vára Fesztiválra szóló meghívót, hiszen az itteni hagyományőrzők korábban sok hasonló rendezvényre ellátogattak.
Dr. Pintér Gábor tavaly konkrét tervekkel kereste meg Kapuvár vezetőjét, aki látva, hogy minden feltétel adott, a város támogatásáról biztosította a szervezőket, köztük Áder Attilát, aki a kezdetektől markáns „arca” az egyre népszerűbb fesztiválnak.
Az eddigi tapasztalatok szerint a mulatós zenére zsúfolásig megtelik a kapuvári várgödör, a hagyományőrző találkozóra pedig épp hogy szivárognak az emberek, legalábbis tavaly még így volt. Az idei Kapu-Vára Fesztivál azonban megfordította a trendet, ugyanis nagyon sokan eljöttek, jövőre pedig még több látogatóra számítanak.
Hámori György az önkormányzat nevében köszönetet mondott mindenkinek, kiemelve dr. Pintér Gábor és Áder Attila szervezőmunkáját.
– Megint azt mondhatjuk: együtt csináltunk valamit! Ekkora összefogással akár országos rendezvénnyé nőhet a Kapu-Vára Fesztivál – mondta Kapuvár polgármestere.
Kapuvár nagy napjának nevezte a korabeli országos sajtó az 1924. augusztus 15-én felavatott világháborús emlékmű leleplezését.
A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.
Eőry Jenő szerint a sportolóknak tudomásul kell venniük, hogy az emberi szervezet olyan, mint egy precízen felépített szerkezet, amit nem lehet átverni.
Fennállásának 65. évfordulója alkalmából idén nyáron jubileumi kórustalálkozót szervezett a Csornai Bárdos Kórus.
Kapuvár nagy napjának nevezte a korabeli országos sajtó az 1924. augusztus 15-én felavatott világháborús emlékmű leleplezését.
Pappné Kovács Piroska negyven évvel ezelőtt megszeppent gyerekekkel találkozott minden év szeptemberében, és ehhez képest ma sokkal öntudatosabb, bátrabbak és nyitottabbak a nebulók.