A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Csukás Zoltán MezőgazdaságiTechnikum és Szakképző Iskola idei nyári gyakorlatán negyven tanuló vett részt: a gépész-gépésztechnikusok és gazdák. Számukra a fő profil a betakarítás megtekintése volt, illetve néhányan ki is vehették a részüket a feladatokból, így a szállításban közreműködtek.
Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tangazdaságában 80-85 hektáron foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel.
– Ezen a területen őszi búzát, repcét, illetve kukoricát termesztünk. A repce és a búza betakarítása megtörtént. Előbbiből 14,5 hektáron 2 tonna/hektár termésátlagot sikerült elérni. A repcét több területen takarítottuk be, így voltak jobb és gyengébb termésátlagok. A búza összefüggő 54 hektáros termésterületéről 7,2 tonna /hektárt sikerült elérni. Ez az átlag jónak mondható, de sajnos a minősége nem érte el a malmi elvárásokat, így takarmánybúzaként tudtuk értékesíteni – fogalmazott Perlaki Sándor. A Csukás igazgatója elsősorban az időjárásnak tudja be az eredményeket. Kollégái betartották a növénytermesztési technológiákat, továbbá maximálisan kihasználták a műtrágyázás és a növényvédelem nyújtotta lehetőségeket. A fő probléma a csapadékihány volt.
Mivel az iskola saját tárolókapacitással nem rendelkeznek, ezért az aratás után lehetőség szerint azonnal értékesítik a terményeket. Idén a szilsárkányi gabonatárolóba szállították a gabonát és onnét adták el. Az eladásból származó pénzösszeg a Soproni Szakképzési Centrum számlájára kerül, de az iskola bevételét képezi, ezért saját célra fogják fordítani.
Az intézmény tanulóit úgy osztották be az egész nyárra, hogy valamennyi munkaműveletben részt tudjanak venni, továbbá folyamatos legyen a tangazdaság és az iskola területén a karbantartás. A tanulók a legmodernebb kombájnokat is vezethetik a szakoktatók felügyelete mellett, illetve megismerhetik a gépekkel kapcsolatban felmerülő beállítási-üzemeltetési-karbantartási munkálatokat.
A hasonló profilú iskolákhoz képest megfelelő a Csukás gépparkja, mely természetesen folyamatos felújításra és cserére szorul. Az elmúlt években több traktort, pótkocsit, vetőgépet szereztek be, és tervben van a trágyaszóró és permetező beszerzése a közeljövőben.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.