A helyiek és a Csornára látogatók megszokhatták, hogy gondozott parkok, közterek várják a kikapcsolódásra vágyó felnőtteket és gyermekeket, de aki csak egyszerűen a munkába siet vagy ügyes-bajos dolgait intézi a városban, az is láthatja a település központjában felbukkanó vidám, színes kültéri dekorációkat.
A centrumtól távolabb eső részeken élők is örülnének, ha ezekhez hasonló kedves figurák köszöntenék őket az utcákon, de Burus Éva leszögezte: Nincs arra kapacitásuk és energiájuk, hogy a díszítőelemeket kiterjesszék városszerte, de a belvárosba látogatók valamennyien gyönyörködhetnek a pompás látványban.
A Vilmos Park Kft. munkatársa szerint a tavaszi dekoráció elkészítése a legnehezebb, mert nem áll rendelkezésre annyi élő virág, amit szívük szerint kihelyeznének a közterületek díszítésére. Burus Éva elmondta, hogy teljesen más a helyzet ősszel, mert a színes kültéri tökök és nagy krizantémok már önmagukban megteremtik az adott évszak hangulatát.
– Azért a lehetőségeinkhez képest most is igyekeztünk egy kis díszt varázsolni ide a főtérre – fogalmazott. Úgy gondolja, érdemes körülnézni, hiszen mindig van olyan újdonság az előző évhez képest, melyet a gyerekek szívesen felfedeznének.
A tulipánhagymákat tavaly ősszel helyezték a földbe, így virágzásnak indultak már kora tavasszal, húsvétkor pedig a városháza előtt is megmutatják színpompájukat. Március végén már megkezdődött a fűnyírás a város egyes részein, azt megelőzően pedig a fák metszésével voltak elfoglalva a kft. dolgozói. A parkosított területeket nemcsak a belvárosban, hanem a település külső részein is megpróbálják rendben tartani. Példaként elhangzott az Erzsébet királyné út, a Petőfi tér és a városközponttól távolabbi körforgalom is, ahol szintén gondozzák a virágágyásokat. A fűnyírás a tavaszi és az őszi időszakban szinte folyamatos munkát jelent a Vilmos Park kft. dolgozóinak, de az önkormányzati tulajdonban lévő cég gépparkja és eszközállománya a további garancia arra, hogy fennmaradjanak a gondozott zöldterületek.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.