A Pannon-Víz Zrt. szakemberei hamarosan befejezik Beleden a Vörösmarty utca elmaradt szakaszát, továbbá megkezdték Kapuváron a Zrínyi utca hálózatrekonstrukcióját, de az egyéb útépítések miatt más településeken is sietniük kell a munkálatokkal. Molnár Rita arról is beszélt, hogy tavasszal milyen teendők várnak a lakosságra, illetve a vállalat munkatársaira.
– Tavasszal kinyitjuk a kerti csapokat, ezért mindenkinek felhívjuk a figyelmét arra, hogy nézze meg alaposan a vízóráját, ne hogy kellemetlen meglepetésben legyen része – mondta Molnár Rita. A Pannon-Víz Zrt. Kapuvári Üzemmérnökségének vezetője a következőkre hívta fel a figyelmet: Lehet, hogy megfelelően téliesítették a kinti csapokat, vagyis elvégezték a szükséges műveleteket, de akkor is ellenőrizni kell, hogy nem történt-e részleges vagy teljes elfagyás.
Mielőtt nekilátnak a munkának, mindent le kell zárni a házban, majd kezdődhet a vízóra ellenőrzése, mert ha pörög a számlálója, biztos hogy valahol szivárog a víz.
– Amennyiben így történik, szakembert kell hívni és ki kell javítani a hibát. Ha nagy mennyiségű víz folyik el, akkor ebben tudunk segíteni és kedvezményt adunk a csőtörésre, ami a szennyvíz jóváírásában nyilvánul meg – fogalmazott az üzemmérnökség vezető.
Molnár Rita arról is beszélt, hogy tavasz folyamán milyen tennivalója van a lakosságnak. Érdemes a téliesített vízórákkal, vízóraaknákkal kezdeni az ellenőrzést. Ahol becsomagolták a vízórát, azt célszerű minél előbb kibontani. A Pannon-Víz Zrt. ezekben a hónapokban, de legkésőbb májusban megkezdi a vízóra leolvasást. – Nagy segítséget jelent a kollégáknak, ha nem nekik kell ezeket a szigeteléseket kibontani, illetve akkor biztos nem teszünk benne kárt, ha maga a tulajdonos távolítja el ezeket – tette hozzá.
Továbbra is érvényben van a locsolási és állattartó kedvezmény. Azok kérhetik, akik nem saját kútról, hanem hálózatos vízről öntöznek, illetve számos állatot tartanak. A kérvény leadási határideje április 15-e. Az ehhez szükséges nyomtatványt a Pannon-Víz Zrt. honlapjáról tölthetik le , illetve az ügyfélszolgálatokon kérhetik telefonon, amit a kollégák postán vagy e-mail-ben elküldenek. A kitötltött, évente megújítandó kérelmet e-mailben, vagy postai úton juttassák el az ügyfélszolgálatokra.
– A koronavírus megjelenése a Pannon-Víz Zrt. tevékenységét is befolyásolja. Társaságunknak cselekvési tervet kellett kidolgozni a koronavírus járvány esetére. Nekünk a szolgáltatásért garanciát kell vállalnunk. Ha lebetegedések történnek, vagy többen kiesnek a munkából, a vizet akkor is biztosítani kell, a szennyvizet pedig meg kell tisztítani. Erre készen állunk – jelentette ki Molnár Rita.
A Pannon-Víznél dolgozóknak oktatást tartottak magáról a vírusról, illetve arról, hogy miként ismerhetik fel a kórokozót, továbbá azokról a higiéniás szabályokról, amelyek még pluszban felléphetnek. A vállalatnak normál esetben is magasabb fokú higiéniát kell biztosítania az üzemeltetés során, mint az átlagembereknek, de a jelenlegi helyzet még fokozottabb odafigyelést igényel tőlük. A szomszédos üzemmérnökségek segítik egymás munkáját, de szükség esetén a kapuvári és a vidéki telepeken belül is át tudják szervezni az embereket. Ilyenkor a vízmérőcseréket, a vízóra leolvasásokat vagy a hálózati rekonstrukciókat leállítják és szüneteltetik.
Az üzemmérnökség vezető televíziónknak beszámolt a folyamatban lévő munkálatokról: Kapuváron a Zrínyi utca és Kisfaludy soron indították el a rekonstrukciót, ahol közel 1 km hosszú 150-es gerincvezetéket fognak kiváltani. A Zrínyi utcai szakaszt már több héttel ezelőtt megkezdték. A Kisfaludy sori szakasz közutat érint, de a közúton végzett munkákat március 15-éig nem végezhették el, illetve folyamatban van a forgalomtechnikai tervezés is.
Megkezdték a munkálatokat Edvén, a Petőfi utcában, ahol kb. 550 folyóméter hosszú vezetékcserére kerül sor. Kapuváron és Edvén egyaránt sürgős a beavatkozás az útépítések miatt, de hasonló beruházás történik Beleden is. Ott a Vörösmarty utca elmaradt szakaszát fogják befejezni 150-200 méter hosszan. Beleden szintén folyamatban van az útépítés, ezért mielőbb hadrendbe kell állítani a Pannon-Víz csapatát.
A szakember szerint jó is meg nem is a térség ivóvízhálózata, mert a hirtelen időjárás változást észreveszik a Pannon-Víznél. Vannak olyan területek, ahol ilyenkor megsokszorozódik a csőtörések száma. A legnagyobb probléma, hogy ezek ráadásul még csak nem is a legidősebb hálózatok. Molnár Rita elképzelhetőnek tartja, hogy annak idején nem a megfelelő szakértelemmel készültek, vagy nem megfelelő minőségű anyagot építettek be.
A Pannon-Víz Zrt. tavasszal kezdi meg a hálózatmosatást. Ilyenkor vidéken és Kapuváron is átöblítik a vezetékeket. Általában szakaszosan végzik a műveletet és nem egyszerre mindegyik településen. Erről külön értesítik az érintett várost, települést, mert ilyenkor előfordul, hogy felkeveredhetnek a hálózatban lévő lerakódások és piszkos víz érkezik a csapokba. Az értesítést a Pannon-Víz Zrt. részben saját erőből, részben az önkormányzat segítségét igénybe véve próbálják megoldani. A vállalkozásokat személyesen, a lakosságot pedig hirdetés útján tájékoztatják arról, hogy mikor várhatóak a karbantartási munkálatok.
Beküldés dátuma: 2020. 03. 17.
A kapuvári üzemmérnökség büszke a jó minőségű ivóvízre
A Kapuvár Városáért Emlékéremmel nemrég elismert Varga Ferenc bízik benne, hogy a nagy múltú cégnek mindig lesz megfelelő szakmai utánpótlása, ezért számít a fiatalokra is.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.