A papagáj nem madárnak nézi az embert

A Díszmadár Tenyésztők Csornai Egyesülete évente megrendezi a nemzetközi kiállítást a városban, ahova olyan hazai és külhoni „madarasok” érkeznek, akik szintén elvárják saját bemutatóikra a mindenkori vendéglátót. A csornaiak idén Zalaegerszegre és Kisbérre utaztak viszontlátogatásra, és az év hátralévő részében Veszprémbe, valamint Sopronba várják őket. Szombathelyen kétszer lesz találkozó, de Szlovákiába is készülnek még ebben az esztendőben. Pölöskei Csabától sok odafigyelést és munkát követel az egyesület alelnöki teendőinek ellátása, bár valamennyien önkéntes alapon végzik tevékenységüket. Interjúalanyunk szerint még aktívabbá lehetne tenni a csapat életét azáltal, ha a feladatokból többen kivennék a részüket. Csaba hobbija egészen fiatal éveire vezethető vissza, hiszen gyermekkorában sok időt töltött nagynénje és annak férje házában, s mivel náluk mindig rengeteg állat volt, megkedvelte a velük való foglalatosságot. Németh István (akinek emlékére rendezik a kiállításokat) többek között fácánokat, fürjeket és papagájokat tartott, az egyesület alelnöke pedig az utóbbit tenyészti több mint tíz esztendeje. A madarasok nagy családot alkotnak, és amikor Samu János, valamint Király László azzal a szándékkal kereste meg, hogy alkossanak csapatot, örömmel igent mondott.

A papagáj nemcsak a színe miatt, de a jelleméből adódóan is a madárvilág bohóca – mesélte Pölöskei Csaba, aki szerint a kis- és nagytestűnek egyaránt megvan a maga szépsége. A laikusok között talán a hullámos-, a nimfa-, a jákó és a kékhomlokú amazonpapagáj a legnépszerűbbek, de mindegyikben lehet találni valami izgalmasat. A királypapagájoknak nagy helyre van szükségük, mert  rengeteget repülnek. A szárnyasok vitamindús étkezést kívánnak, benne a szezonális zöldségekkel, gyümölcsökkel. A madártartóknak ügyelniük kell arra, hogy ne adagolják túl a finom falatokat kedvenceiknek, mert könnyen elhízhatnak, ami pedig az elhullásukhoz vezethet. Pölöskei Csabának mind a közel négyszáz fajta papagáj tetszik, ezért nem kell semmiféle különleges motivációra gondolni az egyes típusok kiválasztásánál, és ha tehetné, valamennyit beszerezné magának. A csornai tenyésztőnek eleinte csalódást okozott, hogy a nemes papagáj tojója második kicsinyét faképnél hagyta, de a próbálkozás meghozta a gyümölcsét, és sikerült továbbszaporítania.

A kézzel nevelt fiókák az őt tápláló embert nem madárnak nézik, sokkal inkább maguk akarnak a homo sapienshez hasonlítani, s épp ezért tanul meg olyan könnyen beszélni.
Az árván maradt fiókákat a gazdának kell felnevelni, ami az első időkben inkubátoros elhelyezést is jelent. Ott jártunkkor épp egy négynapos nemes „papagájbébi” szorult rá a gyors segítségre, mert szülője közönyösen viselkedett vele szemben. A csöppnyi, remegő csupaszságot kézzel táplálta a „pótpapája”, de szerinte manapság ez már nem olyan bonyolult feladat, hiszen készen kapható az a nevelőtáp, amit vízzel vegyítés után fecskendővel lehet a madár begyébe beadni. Csaba családja is beszáll a tizenegy hetes nevelési periódusba, és megosztják egymás közt a feladatokat. El is kel a segítség, hiszen a fióka az első néhány napban csecsemő módjára igényli a támaszt: két-két és fél óránként kell etetni éjjel-nappal. A kb. kilenchetes tollas madárka már kikívánkozik a keltetőgépből. A tenyésztő fia, Csabika nagyon lelkesen beszélt a színpompás állatokról, és alig várja, hogy édesapja beszerezze legújabb barátját, a lóri papagájt.


Az egyedül tartott, szelíd, kézhez szoktatott madár valóban képes az emberi beszéd utánzására, akár több száz szó erejéig is. Ráadásul az adott kifejezéseket a megfelelő időben, illetve helyzetben tudják használni, ami sok örömet okozhat a gazdájának. .A madarak eredeti hazájukban üldözött állatnak számítanak,  mert a gabonatáblákon csapatokba verődve nagy kárt okoznak, ezért lehet, hogy jobban járnak a befogott példányok, mert ugyan nem élhetnek teljesen szabadon, de a biztonságos környezetben a család kedvencévé válhatnak.