- Nagyon jó érzés, hogy az ország legjobbjai között lehetek - mondta Nagy Petra, aki a versennyel kapcsolatban hozzátette: Az első napon laborgyakorlaton és elméleti fordulón kellett teljesítenie, azt követően pedig terepgyakorlaton vett részt, végül kiselőadásban foglalta össze környékünk természetvédelmi értékeit. A kapuvári diák vetítettképes bemutatóján a nyárilúd életteréről beszélt kimerítően. Petra távlati jövőjét illetően még bizonytalan, de azért megjegyezte: talán orvos szeretnék lenni.
Nagy Zoltánné 2008 óta tanít a Pátzayban, s már a tanév eleji ismétléseknél felfigyelt az ifjú tehetségre, aki nemcsak a fogalmakat tudta pontosan, de az összefüggéseket is gyorsan megértette. A bevezetőben említett országos megmérettetésre nem lehet csak a tananyag alapján felkészülni, mert az ismeretek nagyobb részét a növény- és környezetvédelemmel foglalkozó folyóiratból tudta a tanuló elsajátítani. Petra az Útravaló, a Poszter és a Világ kalendárium című rovatokat tanulmányozta, s tavaly november végén megkezdte az intenzív felkészülést. Tanára szerint a hatodikas lány pár hónap után már otthonosan mozgott a ritkaságszámba menő növény- és állatfajok világában is.
Bősze Gyuláné 2010 óta foglalkozik a tehetséges pátzays diákkal, és ő inkább a biológiai ismeretek tanulásában segítette Petrát, míg kolléganője a földrajzi ismeretekben támogatta. A pedagógus bemutatta azt a falon függő tablót, mellyel az országos versenyre neveztek be, és a zsűri különdíjjal jutalmazta a szakmailag és látványában is átgondolt alkotást. Utalva az országos negyedik helyezésre, valamint az előbb említett eredményre, Bősze Gyuláné hozzátette: - A pedagógusnak ennél nagyobb öröm nincs. A plusz munkát mással nem is nagyon lehetne megköszönni, ezért örülünk neki. A hetedik-nyolcadik osztályosoknak a Herman Ottó biológiaversenyt rendezik meg országosan, melyen Nagy Petra minden bizonnyal indulni fog, és tanárai nagy reményeket fűznek a diák jövő évi szerepléséhez.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 30.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.