Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A polgármester Fertőd közügyeiről számolt be

Kocsis Ferenc a Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskola tervezett költöztetése kapcsán közel másfél éve megkezdte a tárgyalásokat Wellner Andrea igazgatónővel. A városvezető felajánlotta a segítségét az intézmény Fertődön történő elhelyezése érdekében. – Sajnos akkor olyan döntés született, mely nem az általam javasolt helyszínt vette figyelembe. 2013. július elején ismét előkerült az iskola ideiglenes, illetve végleges elhelyezésének az ügye – mondta a polgármester, aki tájékoztatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot a lehetőségekről: az átmeneti elhelyezésre alkalmas objektumokról, az esetleges új iskola építésére alkalmas ingatlanokról. A továbbiakban Kocsis Ferenc arról biztosította az intézményfenntartót, hogy a város mindent megtesz az iskola helyben maradásáért.

Fertőd első embere az egyik internetes portálon megjelent nyílt levélre reagálva elmondta: szerinte az iskola problémáját többen hisztériakeltésre használták fel azzal a konkrét céllal, hogy ezzel is bírálják a város vezetését. Hogy eloszlassa a sok tévhitet, kijelentette: Fertőd tulajdonjoga az épületek felett továbbra is megmaradt, de 2013 januárjáról az általános iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ üzemelteti, így az önkormányzat abba nem szólhat bele, hogy a központ mely iskolát, vagy iskolákat működteti a részére korábban átadott épületben.
– Javaslatainkon túlmenően nem tehetünk mást, mint megvárjuk az illetékesek döntését az ügyben. Amennyiben ezen döntések a város számára előnyösek, úgy a testület mindent megtesz azért, hogy a szakközépiskola Fertődön maradhasson – fogalmazott Kocsis Ferenc.

A városatya televíziónknak adott interjújában – a korábbi testületek által megálmodott nagyberuházásról – a süttőri városrészre tervezett kulturális és szolgáltatóközpont építéséről is beszámolt.
A munka megkezdődött, de az időközben bekövetkezett jogszabályváltozások miatt az engedélyezési eljárást újra kellett indítani. Mindezzel együtt az épület modernebb és költségtakarékosabb lesz. A kivitelezők megversenyeztetését követően az építkezés jövőre  elkezdődhet, és az objektum várhatóan 2015 első negyedévében kerül átadásra.

Kocsis Ferenc kijelentette:  nem szeretne visszamutogatni, de a tényszerűség kedvéért  kénytelen felidézni az előzményeket.
– Mint az sokak által ismeretes, a Haydn sétányon 2009-2010-ben szabálytalanul, jórészt magántulajdonban lévő ingatlanon megépített zenélő szökőkút a mai napig nem kapott fennmaradási engedélyt. Ha a problémát nagyon rövid időn belül nem sikerül az illetékes hatóságok által előírt módon rendezni, a városnak vissza kell fizetnie a beruházás során igénybe vett európai uniós támogatást, azaz ötvenmillió forintot – hangsúlyozta a polgármester.  Továbbá ismertette a rendezés alapfeltételeit: meg kell vásárolni a szökőkút és a virágoskertek által elfoglalt, jelenleg magántulajdonban lévő ingatlant, továbbá új  szökőkutat kell építeni.

Kocsis Ferenc a jövő év tavaszán induló új európai uniós beruházásra is emlékeztette a nézőket.
A pihenőparkot a süttőri Tócsa-dűlőre tervezték. A játszótéri játékokon és a kerékpáros pihenőn kívül itt kap majd helyet a piac is, ahol nemcsak a fertődiek, hanem a környékbeli termelők is helypénz fizetése nélkül kínálhatják áruikat.

A városvezető a továbbiakban arról beszélt, hogy még az idén befejeződik a Dori Hotel  Campingtől a Sírdombig húzódó kerékpárút teljes felújítása, jövő év tavaszán pedig Fertőd belterületén újul meg a bicikliseknek szánt útszakasz. Utóbbi kapcsán kerékpársáv kijelölésével korszerűsítik a Sarródra vezető közutat. Még az idén kátyúzni fogják a Sírdomb és az országhatár közötti útszakaszt, ahol a közeljövőben – kapcsolt beruházás révén – új kerékpárutat építenek.

Szintén sok embert foglalkoztató téma, a süttőri süteménygyár mögötti hulladékudvar kialakítása.
A munkaterületet átadták a kivitelezőnek, így rövid időn belül megkezdődnek a munkálatok – jelentette ki Kocsis Ferenc. A polgármester ismét felhívta a lakosság figyelmét, hogy ügyeljenek jobban a tisztaságra, mert az egykori lokátorállomás területére hordott hulladék és építési törmelék eltávolításának költségei a várost terhelik. A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken lévő konténerekbe az üvegek helyett a papír és a műanyagszemetet is elhelyezik, melyeket a helyhatóság csak külön megrendelésre, plusz pénzért tudja elszállíttatni. – Ezeket a forintokat sokkal hasznosabb módon is fel lehetne használni – nyilatkozta a város vezetője.
Beküldés dátuma: 2013. 09. 20.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play