– Még tanuljuk az új választási rendszert, rögzítjük a fejünkben az ennek megfelelően „átrajzolt” térképet. Mi politikusok talán egy kicsit többet foglalkoztunk ezzel, de a választópolgárok szintén ismerkednek az új helyzettel – mondta Gyopáros Alpár, aki az újonnan alakuló rábaközi Fidesz-csoportok kapcsán nyilatkozott televíziónknak. Tavaly a néhány szövetséges szervezet helyi közössége mellett tizenegy Fidesz-csoport működött, de utóbbiak azóta öttel többen lettek. Az országgyűlési képviselő szerint már most látható, hogy a Farádon, Sopronnémetiben, Veszkényben, Vitnyéden és Beledben meglévő Fidesz-csoportokon kívül továbbiak fognak létrejönni. Mihályiban, Osliban, Koroncón, Csikvándon és Téten egyaránt hasonlót terveznek, de ugyanígy mozgolódnak a szövetséges szervezetek is. Érdekes, de az új választókörzet négy városából eddig a két legkisebb helyen nem működött Fidesz-csoport, ezért mindkét fél, vagyis a település és a politikai szervezet részéről is megtisztelő, hogy pótlásra kerül ez a hiányosság.
Az alapszabály szerint működő Fidesz-csoportok nem pusztán a politikai szervezet helyi közösségei, és az azonos ideológiai, értékrendbeli kérdésekben egy hullámhosszon lévő emberek önszerveződései, hanem a tagság kapcsolatai korábbi barátságokból fejlődtek ki. A csoportok régebben is megszervezték közös rendezvényeiket, és részt vettek a helyi fórumokon. Gyopáros Alpár velük kapcsolatban kiemelte: a karitatív vénával megáldott személyek a közösség felé fordulva segítik a nehezebb helyzetben lévő honfitársaikat. Tétről számtalan megkeresés érkezett a Fidesz fele, de abba nem fognak beleszólni, hogy ki legyen a helyi vezetőjük, mert az az ottaniak belügye – tájékoztatott a politikus. A Fideszben régóta tartja magát a mondás, amely szerint nem pozíciókat és státusokat, hanem feladatokat lehet nyerni, s ugyanez vonatkozik a helyi csoportokra is. A tisztségviselők nem kímélve szabadidejüket és energiájukat, ellenszolgáltatás nélkül, sőt sokszor saját pénzüket sem sajnálva dolgoznak a közösségért.
Az országgyűlési képviselő szerint átvitt értelemben nem csak akkor kezdődik a választásra való felkészülés, amikor már nagyon közel van a voksolás, mert az állampolgárok bizalmát munkájukkal kivívó politikusok minden nap „kampányolnak”.
Ezt követően Gyopáros Alpár a tétieket közvetlenül érintő három nagy feladatról, illetve pozitív kormányzati döntésről is beszélt. – Nem kérdés, hogy a gyógyítóháznak meg kell nyílnia, amelyhez szükség van a megfelelő szakembergárdára. Az iskola építése pedig részben azért akadt meg, mert a kivitelező elállt korábbi szándékától. Jó esélyt látok arra, hogy a kormány rövid időn belül tud segíteni azokban a jogszabályokban, amelyeknek köszönhetően folytatódhat a beruházás – fejtette ki véleményét Gyopáros Alpár. A 83-as főúttal összefüggésben elmondta: a települések vezetői és a kormány abban egyetértenek, hogy az út felújításakor minden érintett helyhez elkerülőt kell építeni, s még a mostani európai uniós finanszírozási ciklusban, vagyis az idei évben le kell zárulnia az előkészítő munkálatoknak. 2014/2015-ben el kell készülnie a felújított útnak és az elkerülőknek.
Beküldés dátuma: 2013. 04. 03.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.