– Ez a pünkösdi fesztivál kicsit más lesz, mint az eddigiek – jelentette ki Beled polgármestere, majd arra emlékeztetett, hogy 2019-ben is rendhagyó volt, mert a várossá válás tízéves évfordulóját ünnepelték meg. 2020-21-ben elmaradt, tavaly pedig már ha egyszerűbb formában is, de fesztiváloztak.
2023. május utolsó hétvégéjén rendezik a Beledi Pünkösdi Fesztivált, mely visszatér a hagyományokhoz, mert ismét többnapos lesz. Péntek délután protokoll rendezvényekre kerül sor, de még aznap este tartják az Emlékek éjszakája retropartit is. Az idei fesztivál újdonsága, hogy vasárnap ingyenes gyermekprogramokkal várják a legkisebbeket. Major Jenő abban bízik, hogy a kibővített fesztivál elnyeri a lakosság többségének tetszését.
Beled város képviselő-testülete a legutóbbi, márciusi ülésén tárgyalta a 2023-as pünkösdi fesztivál megrendezését. Major Jenő elmondta, hogy a testületi ülést megelőzően egyeztettek a Fesztivál Hungária Kft. ügyvezetőjével. Kóbor Csaba a rendelkezésükre bocsátotta a programtervezetet, melyhez a képviselők azzal a feltétellel járultak hozzá, hogy nem lépik túl az előirányzott keretösszeget. A fellépők közt szerepel Mészáros János Elek énekes; a Mongoose zenekar, az Emlékek éjszakája; a Delta Retro Music Factory; Szandi; valamint számítani lehet Teofil, a csokigyáros gyerekműsorára is. Márió és Postás Józsi még kérdéses, hogy részt vesznek-e a beledi rendezvényen.
Amennyiben mégsem sikerül valakivel leszerződni a pünkösdi fesztivál idejére, akkor hasonló stílusú előadót kérnek fel helyette úgy, hogy lehetőleg azonos áron vállalja el a fellépést.
A polgármester arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy amennyiben véglegesítik a fellépőket, rendkívüli ülés keretében fogják megbeszélni a részleteket.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.