A település szépítése, a lakosság megtartása volt a célja a közel húsz esztendeje alakult csoportosulásnak, mely a nagyobb támogatás reményében jogi formát öntött, és létrehozta a Vásárosfalu Jövőjéért Alapítványt. Az ő közreműködésükkel sikerült beszerezni a templom könyékén látható és a ravatalozóban felállított padokat. Az alapítvány tagjai mozgósították a falu lakosságát, akik lelkesen részt vettek a parkosításban, és a lebontott mázsaház helyére

szintén növényeket ültettek.
Több mint tízmillió forintot költhet az alapítvány annak a pályázatnak köszönhetően, melyet a templom körüli tér megújítására nyertek. – Sétány lesz a templom északi oldalán – tájékoztatott Tompáné Balogh Mária, az alapítvány elnöke. Tovább magyarázta: mivel itt nincs fényforrás, régóta igényli a lakosság a megvilágítást a viszonylag sötét részen. Pár hete a sikeres projektről szóló határozat is az alapítvány kezében van, ezért kivitelezőket keresnek a térburkoláshoz, a villanyszerelési, valamint a kertészeti munkákhoz. Az árajánlatok értékelése után mihamarabb szeretnék megkezdeni a földmunkával járó beruházást – tudtuk meg Tompáné Balogh Máriától. Mivel Vásárosfaluban nyár végén tartják a fesztivállá fejlődött falunapot, augusztus 26-27-éig szeretnék befejezni a templomkert felújítását önmaguk és az arra járó kerékpáros turisták örömére. Mindennap nem számítanak látogatókra, de az előre bejelentett kirándulókat kemencében sült langalóval és pogácsával várják a községháza mögötti területen. A szervezett csoportok zöme Röjtökmuzsajról jön át a településre, ezért kerékpáros pihenőt szeretnének építeni a Rába-partjára érkező bicikliseknek. Vásárosfalu is a közé a nyolc település közé tartozik, amely számíthat a kistérségi társulás által elnyert, komfortosabb körülményeket teremtő pályázati forrásra. Jó az itt élőknek is az, hogy büszkék lehetnek a parányi településre – mondta az alapítványi elnök.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 08.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.