szintjére süllyesztett úton ha megáll a fél-egy méteres víz, közlekedésre nem használható – mondta Kenesei Ferenc. Rábacsécsénynél a két töltés között híd vezet át. A polgármester arra nem tud magyarázatot adni, hogy ez az ominózus útszakasz annak idején miért nem így készült, ezért csak feltételezi: nem volt rá több pénz, ezért Bodonhelynél az egyik oldalt lesüllyesztették. A belvízzel és a csapadékkal is veszélyeztetett házaknál intenzív szivattyúzásba kezdtek. A falu gondjain az önkéntes tűzoltók próbálnak segíteni, akik nemcsak eszközeiket, hanem saját erejüket is felajánlották. Bodonhely költségvetése eleve foghíjas, ezért a tartalékaikat élik fel a mentéskor. A hóhelyzet okozta károk finanszírozására már kérték a kormány segítségét, de beszélgetésünkkor Kenesei Ferenc még nem informálódott az ár- és belvízi vis maior pályázatokról, mert a plusz pénzt leginkább a benzinre kellett költeniük. – Jó kapcsolatban vagyunk a Rába szakaszmérnökségével is, akik állandóan jelzik az érkező árhullámokat. A mostanival nekünk nagyobb gondunk nincs, csak ha a belvíz is megjelenik, akkor kell jobban odafigyelni, és a falut védeni – fogalmazott Bodonhely első embere.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.