Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A Rábaköz napja Csornán

A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület látványos lovas felvonulását szerte a városban láthatta a közönség. A Kmety György szobra előtt katonás rendbe sorakozó huszárok a Szent István téren folytatták útjukat, majd a premontrei rendház épülete előtt díszsortűzzel fejezték ki tiszteletüket az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörököse, Habsburg Ottó halála miatt.
Szabó László testi és szellemi felkészülésnek nevezte a baranta tradicionális harcművészet lényegét, melyről a látványos bemutató után beszélt. Szerinte őrizni a rabot, ápolni pedig a beteget kell, a hagyományokat viszont intenzíven megélni, s utóbbiért csapatával sokat tesznek. Pusztakezes alkalmazás, karikás ostor, íj, hajító és dobó fegyverek tartoznak az eszközkészletükhöz, és természetesen  saját ügyességük. Rongics Kristófnak főként az íjászat tetszett meg, de testvérével, Martinnal kardozni is szoktak. A komáromi Alku Gergő és Király András ostoros bemutatóval készültek a lovas napra, melyen első ízben vettek részt, s mivel nagyon színvonalasnak tartották a rendezvényt, jövőre is szívesen részt vennének a rábaközi napon. Grubits Róbert, a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület tagja arról tájékoztatott, hogy nem egyszerű felvonulásnak szánták a város utcáin való menetelést, hanem Csorna nevezetes helyeit érintették. A lovasok útba ejtették a Nádasdy-huszárezred volt csornai tagjának, Menyhárt Vincének három testvére és unokája házát is. Az egyesület tagja megköszönte a csornaiak kedvességét és a menetüket kísérő sok biztató  tekintetet.

Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

További hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

Hirdetés
DANUBIUS play