Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A régi és az új polgármester együtt beszélt terveiről

Varga Tamás jelezvén békés szándékát, és a falu előző vezetőjével való együttműködési hajlandóságát, Sebestyén Katalinnal együtt ült le kameránk elé, hogy beszéljen jövőbeni terveiről. Rögtön cáfolta azokat az alaptalan híreszteléseket, melyek szerint megszüntetné a volt polgármester asszony patronálásával született kiállítást. Annál is inkább valótlan a kampány során megfogalmazott állítás, hiszen elismeri a leköszönt képviselő-testület és kultúráért elkötelezett elődje áldozatkész munkáját - hangsúlyozta Varga Tamás. A tárlat állagának és szakmai színvonalának megőrzésére Sebestyén Katalinnál alkalmasabb személyt nem találhatott volna, ezért arra kérte, hogy továbbra is gondozza az értékes gyűjteményt, valamint ismerve a régi településvezető lelkesedését, megbízta a helyi néptánccsoport vezetésével is.
Sebestyén Katalin több mint négy évtizede folytatja közéleti tevékenységét a Rábaközben, s mint mondta, mindig az előtte járók szemléletét vitte tovább. Joggal büszke a megye szerte ismert kiállításra, amelyen sok környékbeli alkotó munkája látható. Szerinte  két-három órát is könnyedén el lehet tölteni a fafaragók, valamint a szomszédos teremben látható Horváth Győző-féle néprajzi bemutató megtekintésével. Az egész Európát körbetáncoló bogyoszlói Rábaköz Néptáncegyesületet pedig 35 éve alapította, s azóta is részt vesz mindennapi életükben. Az utánpótlást az iskolás- és óvodáscsoport működésétől reméli. Amennyiben Sebestyén Katalint egészsége és ideje is engedi, képviselői támogatással szeretné megírni a bogyoszlói iskola történetét.
Bogyoszló új polgármestere azoknak is bizonyítani szeretne, akik nem őrá adták le voksukat az őszi helyhatósági választáson. Számos, a költségvetésbe betervezett feladatot vett át a korábbi vezetéstől. Ha nem találnak megfelelő pályázatot, akkor jövőre lehet, hogy önerőből is nekilátnak a járdák felújításának - jegyezte meg Varga Tamás. Különösen rossz állapotban van a presszótól a boltig tartó gyalogjáró. A szennyvíz-elvezetés problémájának megoldása nagyobb horderejű feladat - fűzte hozzá a polgármester, aki olyan tervező céggel vette fel a kapcsolatot, amely ingyen összeállítja az elképzelést, s csak akkor kér a munkájáért fizetséget, ha a falu nyer valamelyik pályázaton. Utóbbit Potyond községgel együtt szeretnék véghezvinni. - Sínen van a konditerem kialakítása a volt iskola területén - hangzott az interjúban. Ez egyetlen fillérjébe sem kerül a falunak, hiszen a terem adva volt, annak a berendezését pedig a fiatalokra bízták. A további apróbb-cseprőbb ügyeket is el fogják intézni, például rendbe teszik a Potyond - Bogyoszló közötti útkereszteződésben elburjánzó, ezért a kilátást erősen korlátozó élő sövényt. A képviselő-testület az előző ciklusból több megkezdett feladatot is örökölt: Ilyen a temetői ravatalozó felújítása, az egészségház rekonstrukciójának folytatása, a régi, de új funkciót kapott iskolaépület karbantartása.
Sebestyén Katalin azt kívánja utódjának, hogy ne adja fel kezdeti lelkesedését még akkor sem, ha szembesül az akadályokkal. - A békesség és az együttműködés mindenek magva - jegyezte meg expolgármester. Varga Tamás megjegyezte: televíziónkban jó partnerre talált, így várható, hogy a helyi médián keresztül fogják tájékoztatni a  falu lakosságát az őket érintő döntésekről és azok hátteréről.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 24.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play