A 2010-es esztendő bővelkedett a kerek évfordulókban: az intézmény fennállásának 30.jubileumát ünnepelték, illetve arra emlékeztek, hogy 20 évvel ezelőtt vette fel az iskola a legnagyobb magyar nevét. Mindezekről Horváth László igazgatóhelyettes beszélt annak a legalább százhúsz diáknak, akik a 20.alkalommal megrendezett megmérettetésre gyűltek össze. Elhangzott továbbá, hogy Szabó István volt igazgató és Molnár Jánosné munkaközösség-vezető kezdeményezte annak idején, hogy a kapuvári intézmény adjon helyet a Bolyai-versenynek.
Televíziónk is jelen volt, amikor Kleizerné Kocsis Mária szervező tanár ismertette a gyerekekkel a gyakorlati lebonyolítással kapcsolatos tudnivalókat. Kiderült, hogy az összetettebb feladatoknál

a példamegoldás menetének feltüntetését is elvárták a résztvevőktől. - Számológép használata nem megengedett, hiszen a számolási ismeretekre vagyunk többek között kíváncsiak - szólt az iránymutatás. Amikor a szaktanárok kijavították a feladatokat, még nem tudták, hogy kinek a munkája került eléjük, és csak később azonosították a diákokat a sorszámok alapján.
Kleizerné Kocsis Mária elmondta, hogy eleinte csak a helyi iskoláknak hirdették meg a versenyt, de ez az évek során kibővült. Tizenkét intézmény közel százhúsz tanulója nevezett be a legutóbbi megmérettetésre, amelyen a felső tagozatosokon kívül a negyedikesek is részt vehettek. A kiírás szerint minden iskolából és minden évfolyamról három tanulót lehet delegálni, és ide már csak azok a legjobbak kerülnek, akik megnyerik a házibajnokságot - tájékoztatott a pedagógus. Eleinte izgulnak, hogy mennyi jelentkező lesz, de aztán kiderül, van érdeklődés a verseny iránt.
A 20. Bolyai János matema-tikaverseny eredményei:
1.helyezett: Mészáros Laura (Szárföld) 4.évfolyam, felkészítője Mészárosné Havasréti Mária; Bata Márk (Pátzay-iskola, Kapuvár) 5.évfolyam, felkészítője Vargáné Dezamics Renáta; Lukácsi Petra (Mihályi) 6.évfolyam, felkészítője Némethné Baboss Éva; Nagy Petra (Pátzay-iskola, Kapuvár) 7.évfolyam, felkészítője Módli Ágnes; Nándorhegyi Krisztina (Beled) 8.évfolyam, felkészítője Borosné Tóth Zsuzsanna
2.helyezett: Molnár Márk (Páli Szent Vince-iskola, Kapuvár) 4.évfolyam, felkészítője Törekiné Takács Beáta; Simon Dóra (Mihályi) 5.évfolyam, felkészítője Horváth Szabolcsné; Varga Máté (Páli Szent Vince-iskola, Kapuvár) 6.évfolyam, felkészítője Fodor Gyuláné; Süli Luca (Pátzay-iskola, Kapuvár) 7.évfolyam, felkészítője Módli Ágnes; Kovács Zsófia (Páli Szent Vince-iskola, Kapuvár) 8.évfolyam, felkészítője Nagy-Kutasi Katalin
3.helyezett: Kurcsics Erika (Széchenyi-iskola, Kapuvár) 4.évfolyam, felkészítője Nagy Zoltánné Sasinszky Éva; Vissi Klaudia (Fertőd) 5.évfolyam, felkészítője Eöriné Zsoldos Ildikó; Roskó Brigitta (Széchenyi-iskola, Kapuvár) 6.évfolyam, felkészítője Kleizerné Kocsis Mária; Németh Armand (Mihályi) 7.évfolyam, felkészítője Horváth Szabolcsné; Gulyás Dániel (Mihályi) 8.évfolyam, felkészítője Horváth Szabolcsné.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 12.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
-
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
-
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
-
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.