Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A számok nem hazudhatnak!

Olyan anyagi segítségekről van szó, melyek a civil szervezeteknek juttatott néhány tízezer forintos megyei támogatásokon át a minisztériumi és a nagy EU-s forrásokig terjedtek ki. Ezeknek egy részét már megkapták a pályázók, a továbbiakról pedig támogatási szerződés született, így a közeljövőben jutnak hozzá az összeghez. – Félreértés ne essék, nem szándékozom más tollával ékeskedni, tehát csak az Orbán-kormány idején hozott támogatási döntésekről van szó – tette hozzá az országgyűlési képviselő. Gyopáros Alpár a Margit Kórház érdekében hozott  két tavalyi intézkedésről beszélt: Több mint 25 millió forint segítséget jelentett a kompetencia fejlesztési projekt támogatása, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárságának rendkívüli határozata alapján pedig majdnem 58 milliót utalt át a kormány az adósságállomány csökkentésére. Idénre datálható az a 15 millió forintot meghaladó   belügyminisztériumi támogatás is, mely szintén az egészségügyi intézményt fogja segíteni. Az elmúlt egy év alatt megközelítőleg 100 milliós segítséget nyújtott az Orbán-kormány a csornai Margit Kórháznak – összegezte a forintokat Gyopáros Alpár. Csorna önerőből nem tudná rendbe hozni a nagyobb forgalmat bonyolító ún. gyűjtőutakat, mint például a Toldi utcát, melyet szintén uniós forrásból újították fel az idén, de a képviselő a vállalkozásoknak adott támogatásokat is megemlítette. Szintén jutott az önkormányzatoknak intézményeik fejlesztésére, így a nemrég átadott farádi orvosi rendelőre, a kónyi idősek napközi otthonára és az óvodára, a szili iskola informatikai fejlesztésre.
Az országgyűlési képviselő Papp József korábbi, sajtóban tett kirohanására így reagált: – Erre való az a közmondás, hogy kibicnek semmi sem drága. Olyan ügyben nyilatkoztam, amely mindenki számára örömteli kellene hogy legyen (pályázati támogatásokról), de Papp Józsefnek szokásához híven most is sikerült keserű szájízt okoznia az emberekben. Mindenki tudja, hogy ma az országban tulajdonképpen romeltakarítás zajlik, így pontosan ezért fontosak ezek a fejlesztések a gazdaság szempontjából. Engem Papp József kritikája nemhogy visszatartana, hanem inkább arra sarkall, hogy még több jó hírről igyekezzek beszámolni a közeljövőben. 2011-ben közel 200 millió forint körüli összegről beszélünk a csornai választókörzetben.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 31.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Krisztus Urunknak áldott születésén: Advent Kapuváron

    Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

Hirdetés
DANUBIUS play