Hirdetés

A szívem ide visszahúz

A politikus nem véletlenül jött Rábakecölbe, hiszen  gyermekkora egy részét ezen a kis településen töltötte, melynek lakói a községháza padlásáról előkerült különleges, és a régi idők nyomait őrző személyes iskolai tárgyakkal köszöntötték a vendéget. Kiss Péter sem érkezett „üres kézzel”, mert  nyomban átadta édesanyja üdvözletét a helyieknek, akik a figyelmébe ajánlották a volt igazgató által összeállított iskolatörténeti kiállítást.
– Bár ez nagyon régen volt, a ’60-as évek elején, de hál’istennek még ma is  élnek abból a nemzedékből, és boldog vagyok, hogy  jószívvel gondolnak nagyszüleimre. Édesanyám és testvérei fiatal korukat ebben a térségben töltötték, és számos anekdotával gazdagították személyes élményeimet – nyilatkozta televíziónknak a volt kancelláriaminiszter, aki igyekszik tartani a kapcsolatot itteni szeretteivel és rokonaival. Kiss Péter nemcsak magánemberként látogat a Rábaközbe, hanem időnként a hivatalos rendezvényeken is megjelenik, mint például a szennyvízcsatorna-hálózat évekkel ezelőtti ünnepélyes átadásán.
Lassan fél évszázada annak, hogy az MSZP alapító tagjának nagyszülei Rábakecölben éltek, és tevékenységükkel próbáltak a falu hasznára válni. Kiss Péterrel kicsit „visszamentünk az időben”, hisz mint mondta, az egyes személyek élményeiből  és felgyűlt tapasztalataiból épül fel a kollektív emlékezet.
Zsiray Dénes beledi képviselő elmondta, hogy a mostani találkozó apropóján nem az egyes családokhoz, hanem a falu lakosságához hívták meg az ismert közéleti személyiséget. Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke a rábakecöli Soós Imre Kulturális Központban tartott fórumával kapcsolatban kifejtette: A magyar embereknek korábban sok csalódást okozott, hogy az egymást követő pártok a tagadással jutottak hatalomra,  márpedig szerinte az ország megérdemelné a határozott igeneket, azaz pontosan meg kell mondani, hogy mivel juthatnánk előbbre akár az agrárium, vagy az ipar területén, illetve a mindennapokban. Az MSZP héhány hónapja állt elő azokkal a gazdaságpolitikai, oktatási és foglalkoztatási javaslataival, amelyek révén a bizonytalankodókat szeretnék meggyőzni, illetve maguk mellé állítani.
Beküldés dátuma: 2012. 12. 12.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.